Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: hosszabbítás után jutott ki a vb-re Kamerun!

Marokkó a visszavágón sima 4-1-es győzelmet aratott a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben, a Ferencváros két légiósa, vagyis Ryan és Samy Mmaee csereként kaptak lehetőséget. Tunézia ugyan 0-0-ás döntetlent játszott Mali ellen, de az első párharc során nyerni tudott, a szintén Fradit erősítő Aïssa Laïdouni végig a pályán volt. 

Az Algéria – Kamerun párharcot a pályaválasztó várhatta előnyösebb helyzetből, hiszen Belmadi tanítványai nyerni tudtak idegenben. A vezetést a 22. percben Choupo-Moting révén Kamerun szerezte meg, Algériának erre nem volt válasza, illetve Song legénysége se szerzett újabb gólt, ezért jött a hosszabbítás. A 98. minutumban Islam Slimani volt eredményes, azonban a VAR közreműködésével utólag elvették a gólját. A 118. percben a csereként beállt Touba vette be Onana hálóját, s ezzel úgy tűnt, biztos megvan a kijutás. A 120+4. minutumban azonban jött a dráma és Toko Ekambi kilőtte a vb-re Kamerunt, amely 2014 után újra ott lesz a tornán.

Algéria – Kamerun 1-1 (0-1) – Továbbjutott: Kamerun 1-2-es összesítéssel, hosszabbítás után
Gólszerzők: Touba (118.) ill. Choupo-Moting (22.), Toko Ekambi (120+4.)

A Marokkó – Kongói DK összecsapáson nem volt kérdés, a hazai válogatott simán legyőzte ellenfelét. Az első játékrészben már kétgólos előnyre tett szert, igaz emellett két kényszerű cserét is végre kellett hajtania Vahid Halilhodzicnak. A fordulást követően újabb két talált jegyzett Marokkó, a kongóiak pedig szépíteni tudtak, de komolyabb felzárkózásra már nem voltak képesek. Ounahi duplázott, mellette még Tissoudali és Hakimi volt eredményes, a vendégek részéről pedig Malango talált be. A Fradi két légiósa, Samy és Ryan Mmaee csereként jutott szóhoz, előbbi kényszerből már a 8. percben beállt, utóbbi pedig a 81. minutumban léphetett pályára.

Marokkó – Kongói DK 4-1 (2-0) – Továbbjutott: Marokkó 5-2-es összesítéssel
Gólszerzők:
Ounahi (21., 54.), Tissoudali (45+7.), Hakimi (69.) ill. Malango (77.)

A Tunézia – Mali találkozón nem születt gól, viszont a pályaválasztó idegenben egygólos győzelmet aratott, így természetesen Tunézia jutott ki a vb-re. A szintén Ferencvárost erősítő Aïssa Laïdouni végig a pályán volt.

Tunézia – Mali 0-0 – Továbbjutott: Tunézia 1-0-ás összesítéssel
Gólszerzők:
ill.