A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Nem tudta kihasználni az Atalanta a hazai pálya adta előnyt, Christopher Nkunku duplája döntött a Lipcse továbbjutásáról!
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Magabiztosan várhatta az Atalanta az Európa-liga negyeddöntőjének a visszavágóját az Atalanta, hiszen Gasperini együttese Németországban döntetlent ért el a Lipcse ellen, így a párharc második összecsapásán minden adott volt, hogy a csapata hazai pályán harcolhassa ki a győzelmet.
Azonban Szoboszlai Dominik és a csapata ezt nem így gondolta, Nkunku az első és a második félidőben is góllal büntetett, így hozva nehéz helyzetbe az olasz ellenfelét, amely nem tudott érdemben reagálni a német csapat játékára.
Az Atalanta támadósora egy szabadrúgást követő kezezés folyamán reménykedhetett abban, hogy a csapatnak büntetőt ítélnek, azonban Lahoz hisszas videózás után úgy vélte, hogy a kezezés vétlen volt, így a csapat gól nélkül zárta az összecsapást, míg a vendégek kettőt gurítottak Nkunk révén, így beállítva a 0-2-es végeredményt.
Atalanta – RB Leipzig 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Nkunku (18. 87.)
Kiállítás: – ill. –
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…