Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Newcastle megverte az Arsenalt, oda az Ágyúsok BL-indulása? – videóval

A végelszámolásnál még nagyon sokba kerülhet az Arsenal 37. fordulóban „elért” eredménye: az észak-londoniak idegenben kétgólos vereséget szenvedtek a Newcastle United ellen, aminek köszönhetően Mikel Arteta csapata könnyen lemaradhat a Bajnokok Ligája főtáblájáról.

(Photo by Alex Dodd – CameraSport via Getty Images)

Az összecsapás első félidejében a hazaiak többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, ám az Arsenal többször próbálkozott kapura lövéssel – igaz, mindkét oldalon csak egy-egy védeni valója akadt a kapusoknak. A játékrészt tökéletesen összefoglalja, hogy a legemlékezetesebb pillanata Callum Wilson és Eddie Nketiah ütközése volt, aminek köszönhetően a Newcastle játékosa elveszítette az egyik középső metszőfogát – ennek ellenére természetesen folytatta a játékot. A felek tehát gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a szünetben.

A fordulást követően a Szarkák sorra dolgozták ki a jobbnál jobb lehetőségeket, aminek az 56. percben meg is lett az eredménye: Joelinton középre tett labdájára Wilson érkezett volna, ám a tisztázni igyekező Ben White még előtte beleért labdába: szerencsétlenül, ugyanis a játékszer a hálóban kötött ki. A hátrányba kerülést követően Arteta több változtatást is eszközölt, rövid időn belül Gabriel Martinelli és Alexandre Lacazette is beállt. A friss emberek azonban sokat nem tudtak hozzátenni a támadásépítésekhez, a vendégek rendre távoli lövésekkel próbálkoztak, mindhiába. Sőt, a végén az NU megduplázta előnyét: egy remek kontra végén Bruno Guimaraes volt eredményes, amivel beállította a végeredményt.

Az Arsenal vereségének leginkább a Tottenham Hotspur szurkolói örülhetnek, hiszen jelen állás szerint a Spurs a BL-induló. Az Ágyúsok csak abban az esetben kvalifikálhatják magukat a legrangosabb európai kupasorozatba, ha legnagyobb riválisuk vereséget szenved a Norwich City otthonában, míg Arteta legénysége begyűjti a három pontot az Evertonnal szemben a zárófordulóban.

Anglia, Premier League, 37. forduló
Newcastle United FC – Arsenal FC 2–0 (0-0)
Helyszín: St James’ Park; Játékvezető: Darren England
Gólszerzők: White (56. – öngól), Guimaraes (85.)
Sárga lap: White (8.), Nketiah (46.), Xhaka (90+5.), Lacazette (90+6.)

Newcastle: Dubravka – Krafth, Schar (Lascelles 49.), Burn, Targett – Longstaff, Guimaraes, Joelinton – Almirón (Murphy 76.), Wilson (Gayle 90+3.), Saint-Maximin (Fraser 77.). Vezetőedző: Eddie Howe.

Arsenal: Ramsdale – Tomiyasu (Cédric 39.), White, Gabriel (Pepe 73.), Tavares (Lacazette 62.) – Ödegaard, Elneny, Xhaka – Saka, Nketiah, Smith Rowe (Martinelli 53.). Vezetőedző: Mikel Arteta.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Manchester United 1–1 Chelsea
Tottenham Hotspur 1–0 Burnley
Wolverhampton 1–1 Norwich City
West Ham 2–2 Manchester City
Watford 1–5 Leicester City
Leeds United 1–1 Brighton
Aston Villa 1–1 Crystal Palace
Everton 2–3 Brentford

Kedd
20:45 Southampton – Liverpool

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: