Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Kihirdette az angol válogatott 27 fős keretét a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzéseire Gareth Southgate. Az említett hónapban a ‘Háromoroszlánosok’ a mieink ellen két alkalommal is pályára lépnek. Először június 4-én Budapesten, majd június 14-én Wolverhamptonban, Southgate egyébként két újoncot is avathat.
Először kapott meghívót a válogatott keretbe Jarrod Bowen (West Ham United) és James Justin (Leicester City). A WHU-ban futballozó támadó remek teljesítménye mellett tehát már nem tudott elmenni Southgate, míg a Leicestert erősítő hátvéd felépülése után rögtön visszakerült a kezdőbe, aki mindkét szélen megállja a helyét.
Nem nagy meglepetésre ott van a keretben a Manchester City mind az öt meghatározó alakja, azaz John Stones, Kyle Walker, Phil Foden, Jack Grealish és Raheem Sterling is.
Az angol válogatott kerete a júniusi NL-mérkőzésekre:
Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Hátvédek: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Marc Guéhi (Crystal Palace), Reece James (Chelsea), James Justin (Leicester City) Harry Maguire (Manchester United), John Stones (Manchester City), Fikayo Tomori (AC Milan), Kieran Trippier (Newcastle United), Kyle Walker (Manchester City), Ben White (Arsenal)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Conor Gallagher (Crystal Palace), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United), James Ward-Prowse (Southampton)
Támadók: Tammy Abraham (AS Roma), Jarrod Bowen (West Ham United), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Manchester City)
Az angol válogatott júniusi programja:
Június 4.: Magyarország – Anglia (18:00)
Június 7.: Németország – Anglia (20:45)
Június 11.: Anglia – Olaszország (20:45)
Június 14.: Anglia – Magyarország (20:45)
Az olasz nemzeti csapat frissen kihirdetett keretét IDE kattintva tekinthetik meg!
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…