Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sevilla védőjét szemelte ki az Aston Villa – sajtóhír

Az Oroszlánok komolyabban megszeretnék erősíteni keretüket a nyáron, ugyanis céljuk a következő szezonban a tabella első felében végezni.

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

Az Aston Villa a Sevilla középhátvédjét, Diego Carlost szemelte ki hátsó sorának megerősítésére a The Athletic és a Fichajes értesülései szerint. A források úgy tudják, hogy egyenesen Steven Gerrard kérésére érkezhet az angol csapathoz a brazil védő.

A 29 éves labdarúgó 2019-ben igazolt az andalúziai együtteshez a Nantes gárdájától 15 millió euró ellenében, azóta 136 tétmérkőzésen léphetett pályára a spanyol alakulat színeiben, amelyeken 6 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. Carlos a Sevilla 2020-as Európa-liga győzelmében hatalmas szerepet vállalt, ugyanis a sorozatban végig kiváló védőmunkát nyújtott, többek között ennek is köszönhető a klub végső sikere.

A brazil játékos jelenlegi piaci értékét 45 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, szerződése pedig 2024-ig köti a Sevillához, így alaposan a zsebébe kell nyúlnia az Aston Villának, ha komolyan gondolják a szerződtetését.