Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Franciaországban az első osztály (Ligue 1) 18. helyezettje, a St. Etienne és a másodosztály (Ligue 2) 3. helyezettje, az Auxerre csapott össze a feljutásért rendezett rájátszás döntőjének első mérkőzésén.
A francia rekordbajnok, St. Etienne olyan botrányosan kezdte a szezont, hogy a zöld-fehérek számára az is komoly eredmény, hogy egyáltalán rájátszás mérkőzést játszhatnak, míg a korábban hosszú évtizedeken keresztül első osztályú Auxerre évekig nem jutott a feljutás közelébe, ezért mindenképpen élni szeretnének a lehetőséggel.
A két csapat gólra törő játékot mutatott be, a vendég csapat korán megszerezte a vezetést. A 15. percben Youssouf volt eredményes. A St. Etienne sokáig sikeresen tartotta az előnyét, de az utolsó percekben Perrin góljával egyenlített az Auxerre, így kiélezett visszavágóra lehet számítani.
A visszavágót vasárnap rendezik St. Etienne-ben.
Auxerre- St. Etienne 1-1 (0-1)
Helyszín: Auxerre, Stade de l’Abbé-Deschamps Vezette: B. Millot
Gólszerzők: Perrin (87.) ill. Youssouf (15.)
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”