Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A szerződése lejártával az Atlético Madrid csapatától távozó világbajnoki ezüstérmes hátvéd megtalálta új klubját…
(Photo by Denis Doyle/Getty Images)
A görög bajnok Olympiakosz együttese a szombati napon jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött az Atlético Madrid csapatától távozó rutinos jobbhátvéddel, Sime Vrsaljkóval.
A 30 éves bekk 2016-os megszerzése óta kereken száz mérkőzésen játszott a “matracosok” színeiben, melyből 29 pályára lépést az utolsó, 2021-2022-es idényében regisztrált. 2018-ban Európa-ligát, 2021-ben spanyol bajnoki címet nyert a fővárosi gárdával. Vrsaljko menet közben a 2018-2019-es évadot az Inter alkalmazásában töltötte kölcsönben. Pályafutása korábbi szakaszában ugyancsak játszott már Olaszországban, a Genoa és a Sassuolo futballistája volt, míg hazájában a patinás Dinamo Zagreb soraiban nevelkedett.
Vrsaljko 2011 óta 52 alkalommal lépett pályára a horvát nemzeti csapatban, alapembere volt a 2018-as világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…