Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A hollandok fiatal török középpályásával erősítenék meg keretüket a Szarkák a nyári átigazolási időszakban, akinek nagy jövőt jósolnak.
(Photo by ANP via Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Newcastle United a Feyenord játékosát, Orkun Kökcüt szeretné leigazolni.
A támadó szellemű középpályás még mindig csak 21 éves, de a rotterdami együttes kezdőjéből kirobbanthatatlan, több alkalommal is kiváló teljesítményt nyújtott, ráadásul a holland élvonalban kétszer is a hónap játékosának választották az elmúlt szezonban, így nem meglepő, hogy több topbajnokságban szereplő csapat érdeklődését is felkeltette.
Kökcü piaci értékét 22 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, azonban ettől sokkal többet kellene letennie az asztalra a Newcastle-nek, ugyanis a Feyenordnál tisztában vannak azzal, hogy hatalmas potenciál rejlik játékosukban, bár a Szarkák anyagi helyzetéből adódóan aligha jelenthet ez problémát.
A 16-szoros török válogatott labdarúgó 2018-ban került fel a holland gárda felnőtt csapatába, azóta 129 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 20 gólt és 22 gólpasszt jegyzett.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…