A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Az angol sajtó szerint az Evertonnál nem Amadou Onana lesz az egyetlen érkező, akit bejelenthetnek a kötekvésező napokban.
Frank Lampard, ahogyan mondani szokás, 19-ra lapot húzhat, hiszen a jelek szerint Conor Coady-val, a rivális Wolverhampton Wanderers csapatkapitányával stabilizálhatja csapata védelmét.
A már angol válogatott hátvéd 2015 óta a Wolves játékosa, 152 alkalommal játszott eddig a Premier League-ben, ahol az elmúlt évek egyik legstabilabb hátvédjévé vált.
A 29 esztendős hátvéd egyes hírek szerint mindössze 12 millió font körüli összegéért válthat.
Fabrizio Romano szerint is megszületett már a megegyezés, Coady rábólintott a váltásra, így már csak a Wolverhampton beleegyezése szükséges.
Everton are set to sign Conor Coady, agreement in principle with Wolves – gonna be a loan with buy clause also included as @_pauljoyce reports 🔵 #EFC
Personal terms almost agreed, Coady wants the move. Details discussed while Onana will be announced as new Everton player soon.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) August 7, 2022
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…