Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A Fehérek játékosa iránt van több érdeklődő a Premier League-ből, így árcédulát tűztek a nyakába szigetországi sajtóinformációk szerint.
(Photo by David Rogers/Getty Images)
A Leeds United beárazta balszélsőjét, Jack Harrisont azt követően, hogy a Newcastle United érdeklődéséről lehetett hallani a labdarúgó iránt. A 25 éves támadó árát 35 millió fontban (~41 millió euró) szabták meg.
A Daily Mail értesülései szerint a Szarkák vezetőedzőjének, Eddie Howe-nak nagyon tetszik az angol játékos teljesítménye és munkamorálja, így mindenképpen szeretné a csapatában tudni őt.
Harrison 2018-ban csatlakozott a Leedshez a Manchester Citytől előbb három szezonra kölcsönbe, majd 2021-ben vásárolták meg a Pávák őt végleg 13 millió euróért. Az angol szélső 168 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Fehérek színeiben, amelyeken 28 gólt és 24 gólpasszt jegyzett.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…