Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az elmúlt hónap elején derült ki, hogy a Juventus újonnan igazolt kiválósága térdsérüléssel bajlódik, azonban elsőre úgy döntött, hogy nem műtteti meg magát, mert részt akar venni a világbajnokságon…
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
Ugyan a mai napon arról szóltak a hírek, hogy Paul Pogba külön edzést végzett a Juventusnál, egybehangzó nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a klub vezetése és a játékos közösen úgy döntött, hogy a francia középpályás hamarosan megműtteti a sérült térdét.
A 28 éves középpályást az elmúlt években a Manchester Unitednél is folyamatosan sérülések hátráltatták, szerződése lejártával ingyen igazolt az általa már korábban is erősített torinói klubhoz, ahol nagy szeretettel fogadták, azonban ismét sérüléssel bajlódik. Pogba a csapat egyik amerikai felkészülési mérkőzésén szenvedett meniszkusz sérülést, amely bizonytalan időre parkolópályára helyezte őt.
Mindez jó eséllyel hosszabb kihagyást vonhat maga után, és könnyen lehet, hogy a világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…