Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Real Madrid belga hálóőre ugyan díjjal távozott, mégis csalódottnak tűnt a tegnapi Aranylabda-gálát követően…
(Photo by Aurelien Meunier/Getty Images)
Thibaout Courtois a tegnapi nap folyamán nem maradt üres kézzel, hiszen a legjobb kapusnak járó Jasin-díjjal gazdagodott, azonban a belga hálóőr úgy véli, hogy a posztja továbbra is alul van értékelve a futball világában.
“Lehetetlen feladatnak látom, hogy megnyerjem az Aranylabdát. A csapatom megnyerte a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját az én védéseimnek köszönhetően, és ez mindössze a hetedik helyre volt elég… De legalább készítettek egy trófeát a legjobb kapusnak is…”
– fejtette ki csalódottan a 2022-es Jasin-díj győztese, miután az Aranylabda legjobbjai között mindössze a hetedik helyre rangsorolták őt egy ilyen remek szezonját követően…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…