A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Az UEFA a szerdai ülésén megváltoztatta a 2023-as Szuperkupa-mérkőzés helyszínét…
(Photo by NurPhoto/Corbis via Getty Images)
Az UEFA végrehajtó bizottsága a szerdai ülését követően közölte, hogy az idei Európai Szuperkupa-mérkőzést Kazany helyett Athénban rendezik meg.
Az augusztusi Szuperkupa-találkozó rendezési jogát az ukrajnai háború miatt vették el az orosz várostól. A mérkőzésen hagyományosan a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga győztese csap majd össze egymással. Az idei BL-döntőt az isztambuli Olimpiai Stadionban, míg az El-döntőt a budapesti Puskás Arénában.
A Szuperkupa-mérkőzésnek a módosítás következtében tehát az athéni Karaiszkakisz Stadion, az Olympiakosz arénája ad otthont augusztus 16-án.
Az ülésen az UEFA az Eb-, és vb-selejtezők lebonyolításáról is változásokat közölt.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…