Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A portugál bajnokságban szereplő Benfica együttese hosszú ideig nem számíthat kölcsönjátékosára, Julian Draxlerre, akit bokasérülés miatt meg kellett műteni.
(Photo by Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images)
A lisszaboni klub nemrég közölte, hogy Julian Draxler műtéti beavatkozáson esett át, mivel bokasérülést szenvedett. A portugál együttes azt nem közölte, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a világbajnok játékos felépülése, de erősen kérdésessé vált, hogy ebben a szezonban látjuk-e még a Benfica mezében Draxlert. A német futballista ebben a szezonban kölcsönben szerepel a Roger Schmidt által irányított alakulatnál, miután a PSG nem számított a szolgálataira. A 29 éves középpályás azonban eddig nem nyújtott maradandó teljesítményt a Benficánál, ahol 18 találkozón 759 percet kapott a bizonyításra, ez idő alatt pedig 2 gólt jegyzett.
A Benfica 21 fordulót követően 5 ponttal vezeti a portugál bajnokságot a Porto előtt, míg a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 között az FC Bruges csapatát 2:0-ra győzték le az első felvonás alkalmával.
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!