Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: remekeltek a belgák, hazai pályán bukott Németország – videóval

Brutális nyitányt produkáltak a belgák, amely mint később kiderült, győzelmet ért a Németország elleni barátságos mérkőzésen…

(Photo by Lars Baron/Getty Images)

A Svédország elleni 0-3-as győzelmét követően érkezett Németországba a belga válogatott, hogy az Eb-t rendező csapat se essen ki a formából a válogatott szünet alatt, így a németek egy igencsak jó szériában lévő csapat ellen készülhettek az Eb-re a válogatott szünet alatt Kölnben.

A hazaiak azonban szinte a kezdő sípszót követően hideg zuhanyban részesültek, hiszen míg a 6. percben Carrasco ünnepelhette a belgák első találatát, addig a 9. percben Lukaku fejelte a labdát a hazai kapuba, így alig 10 perc alatt megszerezve a két gólos vezetést a csapata számára. Az első félidő folyamán Fullkrug tudott szépíteni egy német büntetőt értékesítve, így a felek 1-2-es eredménnyel mehettek a pihenőre.

A második játékrészben azonban folytatódott a belga fölény, amely Kevin De Bruyne 78. percben lőtt góljával teljesedett ki, amelyre csupán Gnabry tudott válaszolni a hajrában, így beállítva a 2-3-as végeredményt.

Az Eb-t rendező ország így vereséggel kezdte a felkészülést a tornára, míg a belgák két győzelemmel zárták a szünetet.

Németország  – Belgium 2-3 (1-2)
Helyszín: 
RheinEnergieStadion (Köln)  Vezette: Delajod W. (Francia)
Gólszerző:
Fullkrug (44.) Gnabry (87.) ill. Carrasco (6.) Lukaku (9.) De Bruyne (78.)
Kiállítás: ill.

Németország: Marc-André ter Stegen, Thilo Kehrer, Matthias Ginter, David Raum (Christian Günter), Marius Wolf (Josha Vagnoman), Leon Goretzka (Felix Nmecha), Joshua Kimmich, Florian Wirtz (Emre Can), Serge Gnabry, Timo Werner (Kevin Schade), Niclas Füllkrug (Mergim Berisha).

Belgium: Koen Casteels, Jan Vertonghen (Alexis Saelemaekers), Wout Faes, Arthur Theate, Timothy Castagne, Kevin De Bruyne (Loïs Openda), Orel Mangala (Romeo Lavia), Amadou Onana, Romelu Lukaku (Charles De Ketelaere), Yannick Carrasco (Leandro Trossard), Dodi Lukébakio (Johan Bakayoko).