Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
A Barcelona hivatalos közleményben tudatta szurkolóival stadionfelújítási projektje részleteit…
(Photo by Fantasista/Getty Images)
A Barcelona hétfői bejelentése értelmében a klub egy 1.5 milliárd eurós kölcsönből újítja fel a Camp Nout, melyet legfeljebb 24 éven belül kell visszafizetnie.
A klub megerősítette az Espai Barca névre keresztelt projekt anyagi tervezetét, mely mögött az amerikai Goldman Sachs és a JP Morgan áll.
Az FC Barcelona már a város vezetőségét, valamint az UEFA-t is értesítette arról, hogy a következő idényben az 55 ezer néző befogadására alkalmas Estadi Lluis Companys stadionban rendezi a hazai mérkőzéseit – 1957 óta először fordul elő, hogy nem a Camp Nou lesz a csapat otthona.
A tervek szerint a következő idénytől kezdve másfél-két szezont fog távol tölteni eredeti otthonától.
ℹ️ FC Barcelona agrees financing for Espai Barça
🔗 All the details: https://t.co/TyUUWwhtz4 pic.twitter.com/7RdUKSU3QT
— FC Barcelona (@FCBarcelona) April 24, 2023
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…