Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A fehérorosz labdarúgó-szövetség beszámolói szerint a helyi válogatott Magyarországon fogja játszani a 2024-es Európa-bajnokságra való selejtező-mérkőzéseit…
A fehérorosz szövetség megerősítette, hogy Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban fogja játszani a belarusz válogatott a hazai Eb-selejtezőit a mostani kvalifikációs sorozatban, miután az orosz-ukrán háborúban való érintettség miatt odahaza nem léphet pályára a nemzeti csapat.
Az oldal szerint az UEFA is jóváhagyta, hogy a Szusza Ferenc Stadionban rendezzék a soron következő két meccsüket, Izrael (június 16.) és Koszovó (június 19.) ellen. A közleményben jelezték, hogy azért kénytelenek “albérletbe” vonulni, mert az Európai Labdarúgó Szövetség tavaly márciusi döntése értelmében a fehérorosz klubcsapatoknak és a válogatottnak minden hazai mérkőzését semleges helyszínen, zárt kapuk mögött kell lejátszania.
A fehéroroszok ellenfelei között az I csoportban Svájc, Románia, Koszovó, Andorra és Izrael válogatottja található.
Ugyanakkor az MLSZ egyelőre nem számolt be a történtekről.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…