A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójában rendezték a második katalán derbit az Espanyol és a Barcelona között. A tét a bajnoki cím megszerzése volt, ami simán össze is jött a katalán gárdának, így bár Barcelonában, ám a városi ellenfél otthonába ünnepelhettek egy hatgólos mérkőzés után. Az Espanyol pedig ezzel a vereséggel egyre közelebb került a kieséshez.
(Photo by Soccrates/Getty Images)
Már az első félidőben hatalmas fölényben játszott a Barcelona, és a 11. percben megszerezte a vezetést, amikor Araújo emelését Balde középre adta, Lewandowski pedig négy méterről a kapu közepébe lőtte a labdát. A 20. percben érkezett Xaviék második találata, amikor Pedri emelte a hosszú sarok elé a labdát, majd Balde a kapu közepébe lőtt közvetlen közelről. Sok gyors passzal operált a Barca, nem tudta őket lekövetni az Espanyol, akinek az első helyzete a 30. percben érkezett, amikor Gil beadását középről a jobb felső mellé fejelte Melamed. A 40. percben viszont érkezett a Barcelona harmadik gólja is, ekkor Lewandowski lőtt a léc alá, akit De Jong indított Raphinha lapos passza után. Ezzel zárult az első játékrész.
A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is a Barca dominált. Jól is kezdték a játékrészt, mivel az 53. percben érkezett a negyedik góljuk is, amikor De Jong emelt középről az ötös bal sarkára, majd Koundé fejelt a bal alsóba Puado mellől. Sokat támadtak a vendégek, de a 69. percben jött egy hazai helyzet is, amikor a Melamed kitűnő passza után Puado lőtt kapura, de jobbra vetődve védeni tudott Ter Stegen. A 73. percben viszont már szépíteni tudott az Espanyol, amikor Melamed újabb passza után szintén Puado emelt elegánsan a kapuba a tizehatosról A játékvezető először lesnek ítélte, de a VAR segítségével kiderült, hogy érvényes a gól. Aztán úgy tűnt, hogy több gól nem esik, de a 92. percben mégis újabb szépítés érkezett az Espanyoltól, miután egy szöglet a kapufáról Calero elé került, ő pedig Joselu elé passzolt, aki a bal alsóba lőtt. Ez azonban már nem számított sokat, hiszen így is a Barca örülhetett, a bajnoki címmel a zsebben.
Espanyol – Barcelona 2-4 (0-3)
Helyszín: RCDE Stadion (Barcelona, Cornella de Llobregat) Vezette: Ricardo de Burgos Bengoetxea
Gólszerzők: Puado (73.), Joselu (90+4.) ill. Lewandowski (11.), Balde (20.), Koundé (53.)
Sárga lap: Darder (39.) ill. Koundé (2.), Gavi (39.), Alba (82.)
Kiállítás: – ill. –
Espanyol: Pacheco – Gil, Sergi Gómez (Puado, 46.), Montes, Cabrera, Oliván (Koleosho, 84.) – Melamed (Espósito, 84.), Darder, Denis Suárez (Calero, 46.) – Braithwaite (Pedrosa, 55.), Joselu. Vezetőedző: Luis García
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, Araújo (Alba, 62.), Christensen (Alonso, 74.), Balde – F. de Jong, Busquets, Pedri (Kessié, 89.), Gavi (Fati, 74.) – Raphinha (Dembélé, 62.), Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
A 34. forduló végeredményei és további programja:
Péntek:
Mallorca – Cádiz 1-0
Szombat:
Real Sociedad – Girona 2-2
Osasuna – Almeria 3-1
Villarreal – Athletic Bilbao 5-1
Real Madrid – Getafe 1-0
Vasárnap:
Celta Vigo – Valencia 1-2
Elche – Atletico Madrid 1-0
Valladolid – Sevilla 0-3
Espanyol – FC Barcelona 2-4
Hétfő:
21:00 Real Betis – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása:
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!