A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Idegenben harcolhatja ki a Real Madrid a továbbjutást a Bajnokok Ligája elődöntőinek visszavágói folyamán, azonban ehhez a Manchester Citynek is lesz 1-2 szava…
(Photo by Clive Brunskill/Getty Images)
Carlo Ancelotti mellett a csapat legendás középpályása, Luka Modric állt a sajtó rendelkezésére a Manchester City elleni találkozót megelőzően, ahol a horvát játékos többek között a csapattársairól is beszélt…
“Az apróságok fognak dönteni a mai mérkőzésen, így ott kell lennünk kisegítenünk egymást, ha úgy adódik. Úgy gondolom, hogy fejben készen állunk a kihívásra, és ismét döntőt játszhatunk majd…
Szeretjük az ilyen találkozókat, akkor is ha ennyire kiélezettek. Pontosan emiatt nyertük már meg ennyiszer a kiírást. Ezúttal is mindent bele fogunk adni!
Camavinga rengeteget fejlődött mióta hozzánk került, jól játszik, remekül teljesít a balhátvéd és a középpályás poszton egyaránt.
Korábban Ronaldo volt a csapat sztárja, most a fiatalok, Vinícius és Rodrygo vannak feltörekvőben. Mindig jönni fog egy újabb tehetség, hiszen a futball mindig felfedezi a legnagyobb szupersztárjait…”
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…