Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
Befejeződtek a csoportkör küzdelmei a hazánkban zajló U17-es Európa-bajnokságon, melytől ugyan a magyar válogatott búcsúzott, de nyolc csapat még bizakodva várhatja az egyenes kieséses szakasz küzdelmeit…
(Photo by Ben McShane – Sportsfile/UEFA via Getty Images)
Lengyelország U17 csapata már az első két mérkőzés magabiztos megnyerésével abszolválta a továbbjutást, így az utolsó fordulóban már tartalékos összeállítással szenvedett vereséget addig nullapontos Wales U17 ellen. A magyar U17-es válogatott az első mérkőzés megnyerése után a lengyelektől 5-3-as, az írektől 4-2-es vereséget szenvedett, így csak a harmadik helyen zárt a csoportjában. A csoportelső lengyelek mögött Írország U17 csapata jutott tovább a következő körbe.
Ugyancsak két meccs után biztosította továbbjutását Spanyolország U17 válogatottja, így az utolsó fordulóban már tét nélküli mérkőzésen játszottak a négy pontjával a második helyen végző Szerbia U17 ellen, amely tehát szintén továbbjutott. A vártnál gyengébben muzsikált a tornán Olaszország U17 csapata, amelynek erejéből csak arra futotta, hogy két vereség után a Szlovénia U17 3-0-s legyőzésével a kiesés felé magával rántsa a szomszédos országot és elcsípje a csoport harmadik helyét, de a továbbjutásról már lemaradt.
A C csoport élén Németország U17 válogatottja háromból három győzelemmel, 10-1-es gólkülönbséggel végzett. A két nagyobb nevű ellenfél magabiztos legyőzését követően az utolsó körben már tartélkosabb összeállításban képviseltették magukat, de a német fiatalok a háromból három zakóval búcsúzó Skócia U17 csapatát is biztosan legyőzték. Az utolsó találkozón Dárdai Pál legkisebb fia, Dárdai Bence gólt szerzett és gólpasszt adott. Franciaország U17 és Portugália U17 egymás elleni 1-1-es döntetlenje azt jelentette, hogy a két négypontos csapat közül a gallok csípték el a továbbjutást érő második helyet, a luzitánok számára befejeződött a torna.
Anglia U17 és Svájc U17 válogatottja már a második forduló után biztosította továbbjutását az addigi két győzelmével. Az egymás elleni döntetlen révén a “háromoroszlánosok” az első, a helvétek pedig a második helyen mentek tovább. A csoport harmadik helyén Horvátország U17, a negyedik pozíciójában Hollandia U17 együttese végzett, miután a zárófordulóban ők is remiztek egymással.
Lengyelország U17 – Szerbia U17 (Hidegkuti-stadion, Budapest)
Németország U17 – Svájc U17 (DEAC-stadion, Debrecen)
Spanyolország U17 – Írország U17 (Telki)
Anglia U17 – Franciaország U17 (Balmazújváros)
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…
Az elismert argentin tréner egy amatőr futballistát is meghívott a válogatottba…