Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
A szerdai napon rendezték meg a női Bajnokok Ligája selejtezőjében az utolsó fordulós mérkőzések visszavágóit, melyeken már a főtáblára kerülés volt a tét…
(Photo by Franco Arland/Quality Sport Images/Getty Images)
A női Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó körében a legtöbb párharc simán dőlt el az erősebb csapat javára, ugyanakkor néhány említésre méltó eredmény is született.
Két jó nevű csapat egymás elleni párharcát az esélyesebbnek tartott Paris Saint-Germain nyerte a Manchester United ellen, amely az idegenbeli döntetlent követően a duplázó Lieke Martens vezetésével kétgólos sikerrel kvalifikálta magát a főtáblára.
A kör legnagyobb meglepetését a másik párizsi csapat okozta, a Paris FC ugyanis az Arsenal kiejtése után az idegenbeli visszavágó 2-0-s megnyerésével búcsúztatta az előző kiírásban döntőt játszó Wolfsburgot.
Ezen kívül a Real Madrid, a Benfica, az AFC Ajax vagy éppen az AS Roma simán jutott tovább a párharcából, míg a svéd Häcken egygólos különbséggel múlta felül a holland Twentét.
Vorszkla Poltava (ukrán) – AS Roma (olasz) 1-6 (összesítésben: 1-9)
Olimpia Cluj (román) – Slavia Praha (cseh) 0-6 (0-11)
Rosengard (svéd) – Szpartak Zlatibor Voda (szerb) 5-1 (7-2)
Wolfsburg (német) – Paris FC (francia) 0-2 (3-5)
Twente (holland) – Häcken (svéd) 1-2 (3-4)
St. Pölten (osztrák) – Valur (izlandi) 0-1 (4-1)
Brann Bergen (norvég) – Glasgow City (skót) 2-0 (6-0)
AFC Ajax (holland) – FC Zürich (svájci) 2-0 (8-0)
Valerenga (norvég) – Real Madrid (spanyol) 0-3 (1-5)
Paris Saint-Germain (francia) – Manchester United 3-1 (4-2)
Benfica (portugál) – Apollon Limasszol (ciprusi) 4-0 (11-0)
A női Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását pénteken tartják.
1. kalap: Barcelona, Olympique Lyon, Bayern München, Chelsea
2. kalap: Paris Saint-Germain, Slavia Praha, Real Madrid, Rosengard
3. kalap: St. Pölten, Benfica, Häcken, AS Roma
4. kalap: AFC Ajax, Paris FC, Eintracht Frankfurt, Brann Bergen
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…