A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Csütörtökön az Európa-ligáé és az Európa-konferencialigáé lesz a főszerep. A Ferencváros a szerb Cukaricki együtteséhez látogat, és ha megnyeri a mérkőzést a Fradi, akkor óriási lépést tesz a továbbjutás felé. Pályán lesz a Liverpool is, az angolok az osztrák LASK Linz együttesét fogadják, és egy győzelemmel már akár a csoportelsőség is meglehet. Az este egyik rangadója kétségkívül az Atalanta – Sporting találkozó lesz, amelyet szintén közvetítenek hazánkban. A szaúdi élvonalból pedig két mérkőzést is megtekinthetünk a mai nap folyamán, késő délután az Abha csapatával csap össze az Al Ahli, valamint kora este az Al-Ittihad látja vendégül az Al Khaleej együttesét.
A CSÜTÖRTÖKI FUTBALLPROGRAM:
EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
18:45 Atalanta – Sporting CP (Tv: RTL Három)
21:00 Liverpool – LASK (Tv: RTL Három)
EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
21:00 Cukaricki – FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport)
SAUDI PRO LEAGUE, 15. FORDULÓ
16:00 Abha – Al Ahli (Tv: Spíler1)
19:00 Al-Ittihad – Al Khaleej (Tv: Spíler1)
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal