Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Újabb negatív hangvételű nyilatkozatot tett az FC Barcelona spanyol edzője, Xavi szerint soha nem volt eléggé megbecsülve a katalán kispadon tett munkája…
(Photo by David Ramos/Getty Images)
A Villarreal elleni vereséget követően jelentette be nyár végi távozását az FC Barcelona menedzsere, azonban Xavi szerint az ő utódja sem lesz megbecsülve a katalán csapat kispadján.
“Hónapokkal ezelőtt döntöttem már a sorsomról. Nincsen eléggé megbecsülve a munkánk, nem értékeli senki amit elértünk. Bármit csinálok, csak kritikát kapok. Ez fog történni azzal a menedzserrel is aki engem fog váltani a poszton. Mondanám neki, hogy élvezze majd ezt a munkát, de ez egyszerűen lehetetlen!”
– fejtette ki a látványosan fáradt spanyol edző a sajtó számára.
Xavi mindössze 2021 telén érkezett az FC Barcelona kispadjára, ezalatt pedig bajnoki címig és Spanyol Szuperkupa győzelemig vezette az anyagi gondokkal küzdő csapatot.
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…