Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
A Real Madrid olasz trénere szerint a legnehezebb ellenfelet kapták a sorsolás folyamán, azonban közel sem olyan lefutott a párharc, mint az sokan gondolják…
(Photo by Federico Titone/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
Ezúttal nem pártolt a szerencse a Real Madrid mellé a Bajnokok Ligája tegnap megrendezett sorsolásán, hiszen a madridiak az ellen a címvédő ellen kerültek párba, amely a tavalyi szezon folyamán is kiejtette őket a nemzetközi porondról. A Habfehérek olasz trénere így ítélte meg a dolgokat:
“A Manchester City lesz az ellenfelünk, a címvédő, a favorit. Nagyon nehéz párharc lesz, de reméljük jó munkát fogunk végezni. A negyeddöntők sosem arról voltak híresek, hogy könnyűek a Bajnokok Ligájában. Ha egy ilyen sorozatban elindulsz, akkor a legjobbakat kell megverni ahhoz, hogy te győzedelmeskedj. Jelenleg a Manchester City a legjobb csapat Európában, az önbizalmuk pedig az egekben van. Ha meg akarjuk nyerni a kiírást, akkor őket kell megvernünk!”
– fejtette ki a veterán szakember.
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…