Gyászol a magyar futball: Elhunyt Novák Dezső
Újabb legendát vesztett el a magyar labdarúgás. Hetvenöt esztendős korában szerda este elhunyt a Ferencváros korábbi edzője, kétszeres olimpiai bajnok Novák Dezső.
„A családtól kapott tájékoztatás szerint ma este, 75 éves korában elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka.” – mlsz.hu
Novák Dezső 1939. február 3-án született Jákon. Pályafutását Szombathelyen, a helyi Postásban kezdte, majd később a Haladásban szerepelt. 1961-ben, 22 évesen igazolt a Ferencvároshoz, ahol gyorsan a közönség kedvencévé vált. Kiemelkedett rúgótechnikájával és csupa szív játékával. A zöld-fehérek jobbhátvédjeként remek helyezkedése mellett a szabadrúgásairól tizenegyeseiről is híres volt. A „Sasok” színeiben 333 mérkőzésen 69 góllal örvendeztette meg a szurkolókat.
A nagyválogatottban kilenc alkalommal lépett pályára, kétszer tagja volt az olimpiát nyerő csapatnak is. 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban nyert a magyar nemzeti együttessel olimpiai bajnoki címet. Emellett 1960-ban Rómában bronzérmet szerzett. Egyszer a világválogatottban is játszott, 1968-ban.
Játékos pályafutása után edzőként dolgozott, trénerként háromszor nyert bajnoki címet a Ferencvárossal (1981, 1995, 1996). Novák edzősködése alatt jutott be a BL főtáblára a Fradi 1995-ben, ahol többek között a Real Marid, az Ajax és a Grasshoppers ellen vezette a zöld-fehéreket. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta meg.
A legenda temetéséről később intézkednek.
A Foci Club.hu Őszinte Részvétét fejezi ki Novák Dezső családjának és barátainak! Nyugodjék Békében!
Gavalovits Sándor