La Liga: Sörloth mesternégyesével simán legyőzte a Sociedadot az Atletico Madrid! – videóval
A spanyol bajnokság (La Liga) 35. fordulójának szombati játéknapját az Atletico Madrid és a Real Sociedad összecsapása zárta.
11 perc alatt eldőlt minden
Ritkán látható erős kezdést produkált az Atletico Madrid csapata és Alexander Sörloth, a norvég támadó ugyanis már az első 11 percben háromszor megzörgette a Real Sociedad kapuját. Először a 7. percben, amikor Barrios jobbról érkező beívelését lőtte kapásból a léc alá a csatár, 1-0! Mindössze 3 perc elteltével ismét ünnepelhetett a támadó, amikor Lino ugratta ki őt, majd 16 méterről nagyon pontosan a bal alsóba lőtt, 2-0! Egy perccel később már a mesterhármasát ünnepelhette a norvég, egy rosszul sikerült védelmi felszabadításra lecsapva hét méterről a léc alá bombázott, 3-0! Ezzel viszont még nem volt vége, a 30. percben ugyanis Galán átadását követően 14 méterről a bal alsóba lőtt, 4-0!
Megúszta a nagyobb kiütést a Sociedad
Sörloth a második játékrész elején közel járt az 5. gólja megszerzéséhez is, a felsőléc viszont megmentette a vendégeket. A norvég csatár végül a 74. percben hagyta el a pályát vastaps kíséretében. Érdekesség, hogy Sörloth karrierje során másodszor jutott mesternégyesig a ligában, tavaly májusban még a Villarreal játékosaként a Real Madrid hálóját zörgette meg négyszer. A ráadás utolsó pillanataiban még Correa lövésénél mutatott be hatalmas bravúrt Remiro, a Sociedad így „megúszta” ezt a mérkőzést 4 kapott góllal, a nyeretlenségi szériájuk pedig már 5 mérkőzésre tevődik.
Atletico Madrid – Real Sociedad 4-0 (4-0)
Helyszín: Metropolitano Stadium Vezette: J. Sanchez
Gólszerző: Sörloth (7., 10., 11., 30.) ill. –
Sárga lap: ill. Barrenetxea (54.)
Kiállítás: – ill. –
Atletico Madrid: Oblak – Llorente, Gimenez, Le Normand, Galan – Barrios (Molina 55.), de Paul (Gallagher 74.), Koke – Simeone (Griezmann 68.), Sörloth (Correa 74.), Lino (Lemar 68.) Vezetőedző: Diego Simeone
Real Sociedad: Remiro – Lopez, Elustondo, Martin, Aramburu – Zubimendi (Olasagasti 73.) – Barrenetxea (Gomez 54.), Marin, Sucic (Turrientes 61.), Kubo (Zubeldia 46.) – Oyarzabal (Mariezkurrena 46.) Vezetőedző: Imanol Alguacil
A mérkőzés összefoglalója:
A 35. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Las Palmas – Rayo Vallecano 0-1
Szombat:
Valencia – Getafe 3-0
Celta Vigo – Sevilla 3-2
Girona – Villarreal 0-1
Mallorca – Valladolid 2-1
Atletico Madrid – Real Sociedad 4-0
Vasárnap:
14:00 Leganés – Espanyol
16:15 Barcelona – Real Madrid (Tv: Spíler2)
18:30 Athletic Bilbao – Alaves (Tv: Spíler2)
21:00 Real Betis – Osasuna (Tv: Spíler2)
A bajnokság aktuális állása:
Borítókép: (Photo By Dennis Agyeman/Europa Press via Getty Images)