Átigazolások: David De Gea máris klubot válthat! – sajtóhír
Olasz és francia lapértesülések szerint David De Gea elhagyhatja a nyáron a Fiorentina együttesét, és a spanyol kapus is az As Monaco játékosa lehet.
Eric Dier megszerzése, valamint Ansu Fati várható érkezése után továbbra sem tűnik úgy, hogy lassítanának a „hercegségben”. Az AS Monaco ugyanis Fabrizio Romano értesülései szerint is tárgyalásban áll David De Geával.
A rutinos spanyol kapus a mögöttünk hagyott szezonra tért vissza a Fiorentina együttesénél. Az olasz élvonalban a 34 esztendős hálóőr egyből bizonyította is, hogy nem szabad őt még leírni. De Gea ugyanis üde színfoltja volt a végül a Konferencialiga-indulást kivívó firenzeieknek.
A korábbi Manchester United-kapus szerződése június 30-ával lejár a Fiorentinánál. Ezt szeretné kihasználni az AS Monaco, amely bízik abban is, hogy az olaszok nem tudnak élni opciós jogukkal De Gea szerződésnek egy éves hosszabbítását illetően. A Monao éppen ezért már a háttérben javában dolgozik azon, hogy meggyőzze De Geát a projektjükről, amely a Bajnokok Ligája főtáblájával is kecsegtet.
Romano szerint „minden a kapus döntésén múlhat”.