Serie A: hosszabbított rutinos támadójával a Lazio! – Hivatalos
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy meghosszabbították Pedro szerződését.
A Lazio gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk Pedroval a közös folytatást illetően. A rutinos támadónak a nemrég véget érő idényig szólt a szerződése, ezt hosszabbították meg most a felek további egy évvel.
Pedro 2021 nyara óta erősíti a Lazio csapatát, miután ingyen megszerezték őt a városi rivális AS Romától. A 37 éves játékos azóta igazi közönségkedvenccé nőtte ki magát a Lazionál, ahol még továbbra is komoly segítséget tud jelenteni. Mindezt jól mutatja, hogy az előző szezonban is még 44 mérkőzésen pályára lépett. A bajnokságban és a kupában 10 gólig és 2 gólpasszig jutott, míg a nemzetközi porondon 4 góllal és 3 asszisztal segítette csapatát.
Pedro így az ötödik szezonját kezdheti meg a Lazionál, ahol az elmúlt 4 évben 176 mérkőzésen 34 találatig és 17 előkészítésig jutott.
🐐The 𝐆𝐎𝐀𝐓 is still with us. 2️⃣0️⃣2️⃣6️⃣✍️
— S.S.Lazio (@OfficialSSLazio) June 16, 2025
Qui la nota ufficiale ⤵️https://t.co/cAMsEnYIot#AvantiLazio pic.twitter.com/zwpwu55ofC
Borítókép: (Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)