BuLi: „Farkasokkal” küzd meg a Dortmund, avagy Borussia Dortmund – VfL Wolfsburg a forduló rangadója
A német bajnokság 29. fordulójának talán legnagyobb érdeklődést kiváltó összecsapását az egyaránt nemzetközi kupaporondra vágyó Ruhr-vidékiek játsszák majd az autógyáriak ellen.

A Jürgen Klopp vezette hazaiak továbbra is versenyben vannak az ezüstéremért és sokan nyomna a latban számukra egy esetleges Wolfsburg elleni siker. Bár a sárga-fekete mezesek nyolc ponttal és három helyezéssel megelőzik a negyvenhét ponttal az ötödik helyen álló soros ellenfelet, a Wolfsburg a legutóbbi három Borussia elleni összecsapásán veretlen maradt: két győzelem mellett egy döntetlenre futotta az erejéből. Kérdéses, hogy mennyire sikerült feldolgozni a „darazsaknak” a Real Madrid elleni, hétközi 3-0-s pofont, ám az mindenképpen az ő malmukra hajthatja a vizet, hogy a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonásával ellentétben ezúttal pályára léphet a még gólkirályi címben is reménykedő Robert Lewandowski.
Míg dortmundi oldalról Marcel Schmelzer, Jannik Bandowski, Sven Bender, Ilkay Gündogan és Jakub Blaszczykowski neve került fel a maródiak listájára, Dieter Heckingnek „csupán” Dieter Benaglio és Timm Klose helyettesítése miatt főhet a feje.
Ugyan erre kevesen számítottak volna a szezon elején, kiesési rangadónak számít a VfB Stuttgart és a Freiburg összecsapása. A „svábok” ugyanis csupán az osztályozót jelentő 16. helyet foglalják el a tabellán – csupán jobb gólkülönbségükkel megelőzve a Hamburgot -, de az idény során az Európa-ligát is megjárt Freiburg helyzete sem sokkal rózsásabb: jelenleg a 14. helyen állnak, öt ponttal a kiesési zóna előtt. Nem nyugodhat meg tehát Christian Streich alakulata sem, ahonnan ráadásul a transfermarkt.de információi szerint hiányozhat Mensur Mujdza, Vaclav Pilar és Mike Hanke is. A házigazda vezetőedzője, Huub Stevens is gondban lehet, hiszen ezen a „hatpontos” összecsapáson nélkülözni kénytelen a piros lapos Georg Niedermeiert, Rani Khedirát, Robin Yalcint, Marco Rojast, Sercan Sararert és Cacaut is. Alapkérdés tehát, hogy a két együttes szakmai stábja hogyan tud alkalmazkodni a sok hiányzóhoz, s hogyan tudja pótolni a kieső játékosokat.
Augsburgban bajor párharcra kerül sor, hiszen a vendéglátó a már bajnok Bayern Münchent fogadja. S bár Pep Guardiola tanítványai számára nem bír különösebb téttel ez az ütközet, biztosak lehetünk benne, hogy a „bőrnadrágosok” pályára lépő futballistái mindent megtesznek majd a győzelem kiharcolása és a veretlenség megőrzése érdekében. Számíthatunk ugyanis rá, hogy a legutóbbi mérkőzéshez hasonlóan – amikor a kezdőcsapatban kapott helyet többek között Claudio Pizarro, Daniel van Buyten, vay éppen Diego Contento -, ezúttal is rotálja a csapatát a katalán edzőfenomén, ám a német rekordbajnok olyan erős kerettel rendelkezik, hogy bármilyen felállással is próbálkozzanak, az könnyen lehet, hogy jól fog elsülni. Az Augsburg számára ugyanakkor nagy jelentősége lesz ennek a bajnokinak, hiszen még reménykedhetnek az Európa-liga-szereplés kiharcolásában – ugyan bravúrnak számítana, ha az 5-6. helyre felérnének, egyelőre matematikai esélyük még van erre a sikerre. Markus Weinzierl játékosai közül nem számíthat Ragnar Klavan, Jan Morávek, Tobias Werner és Dong-Won Ji szolgálataira sem.
Izgalmas meccsre van kilátás Hamburgban is, hiszen a csalódást keltő 17. helyen tanyázó kikötővárosiak a kissé lejjebb csúszó, de a 4. pozíciót foggal-körömmel védő Bayer Leverkusent látják vendégül, s bár a két csapat a mezőny két végén helyezkedik el, mind a hamburgiak, mind pedig a gyógyszergyáriak számára különösen nagy jelentőséggel bírhat minden megszerzett – illetve elveszített – pont. Míg Mirko Slomka Slobodan Rajkovic, Marcell Jansen, Zhi Gin Lam, Kerem Demirgay, Ivo Ilicevic, Maximilian Beister és Pierre-Michel Lasogga kiesése miatt kesereghet, a vendégektől Ömer Toprak, Stefan Reinartz, Jens Hegeler, Sidney Sam és Robbie Kruse tölti kényszerpihenőjét a soros erőfelmérő idején.
A magyar érdekeltségű találkozók közül a várhatóan Huszti Szabolccsal felálló Hannover a kiesés elől hónapok óta menekülő, továbbra is sereghajtó, ám közel sem reménytelen helyzetben lévő Eintracht Braunschweig otthonába látogat. Mivel a feljebb kapaszkodáshoz minden egyes pontra égető szüksége lenne az újoncnak, kiélezett kilencven percre van kilátás. A Szalai Ádámot az utóbbi hetekben csak néhány percre bevető Jens Keller és legénysége pedig Brémába látogat, s míg a Weser-partiaknak jelen állás szerint nem kell majd nagyon izgulniuk, a Schalke még bízhat az ezüstérem megszerzésében is.
Bundesliga, 29. forduló:
Péntek
20:30 Hamburger SV – Bayer Leverkusen (Eurosport 2)
Szombat
15:30 Augsburg – Bayern München (Eurosport 2)
15:30 Eintracht Frankfurt – Mainz
15:30 Nürnberg – Borussia Mönchengladbach
15:30 VfB Stuttgart – Freiburg
15:30 Werder Bremen – Schalke 04
18:30 Borussia Dortmund – VfL Wolfsburg (Eurosport 2)
Vasárnap
15:30 Eintracht Braunschweig – Hannover (Eurosport 2)
17:30 Hertha BSC – Hoffenheim (Eurosport 2).
Budai Levente