Figueiras: Tovább tudunk jutni a Porto ellen
Az andalúz csapatnak már egyszer sikerült továbbjutni úgy,hogy az első mérkőzésen hátrányba kerültek, ráadásul akkor a két gólos hátrányukat idegenben kellett ledolgozniuk. Most hazai pályán kell ugyanezt megtenni és csak egy gólos hátrányban vannak, igaz erősebb ellenféllel szemben.
A Sevilla portugál védője Diogo Figueiras igyekszik erőt meríteni a Betis elleni párharcból a csütörtök este rendeződő EL negyeddöntő visszavágójára a Porto ellen.
A spanyol csapat 1-0-ra kapott ki az odavágón az Estádio do Dragaboban, de az előző fordulóban 2-0-ás hátrányból is sikerült kiharcolni a továbbjutást, ráadásul a városi rivális Betis ellen idegenben.
A 22 éves portugál hátvédet lenyűgözte Luis Castro múltheti taktikája, de bízik csapata továbbjutásában – főleg Jackson Martinez és Fernando hiányában.
„Ahogy az várható volt, egy nagyon jó Portot láttam múlthéten” – mondta Figueiras.
„Biztos vagyok benne, hogy a saját stadionunkban jobb játékra vagyunk képesek. Hazai környezetben tudunk nyerni. Megtudjuk csinálni ismét, mint ahogy a Betis ellen az előző fordulóban.”
„Köszönöm a szurkolóknak akik támogatnak minket. Úgy gondolom, hogy csütörtök este megint erőt meríthetünk buzdításukból.”
„Jackson Martinez és Fernando nagyon fontos játékosai a Portonak, de vannak még más nagyon jó játékosaik. Távollétük viszont kedvezőek a Sevillának.” – tette még hozzá a honfitársai ellen küzdő portugál bekk.
Európa Liga negyeddöntő visszavágó
Sevilla – Porto –> A mérkőzést megtekintheted óriáskivetítón az Euro Sportbárban! (Katt)
Csütörtök, 21:05 (Digi Sport 1)
Szajevics Patrik