OTP Bank Liga: 24. forduló beharangozó
A héten már a 24. fordulót rendezik a 30 körből álló bajnokságból, így itt az ideje minden csapatnak megindítani a véghajrát. A Paks Mezőkövesden játssza a ’’BL döntőt’’, a Ferencváros hazai pályán próbálja megszerezni zsinórban 3. győzelmét, az MTK a bajnokesélyest fogadja.
Pénteken csupán egyetlen találkozót rendeznek, a Pécs este 7-re várja vendégét, az Újpestet. A lila-fehérek mindennél jobban vágynak egy győzelemre, főleg azok után, hogy hazai pályán 2000 óta először kaptak ki a Ferencvárostól. Nebojsa Vignjevics a klub hivatalos honlapján beszélt a soron következő összecsapásról: ’’Élvezetes, jó mérkőzésre számítok holnap, azzal együtt is, hogy a két csapat nagyon jól ismeri egymást a kupameccsek miatt. Elsősorban természetesen a Pécsre kell koncentrálnunk, de a jövő heti MTK elleni elődöntő miatt is fontos lenne, hogy győzzünk holnap, mert úgy sokkal jobb hangulatban készülhetnénk a szerdai találkozóra. Péntek este egyik csapaton sem lesz különösebb nyomás, saját játékosaimtól azt várom, hogy bizonyítsák be, készen állnak a szerdára és nyerjék meg a PMFC elleni meccset is.” Pécsett nagy problémák vannak, hiszen a hét közepén mentették fel munkavégzés alól a csapat gólkirályát, Koller Krisztiánt, aki az öltözőbe sem teheti be a lábát.
A hétvége első napján 4 mérkőzést is megtekinthetünk, a sort 14:00 órakor a Ferencváros nyitja a Puskás Akadémia ellen. A zöld-fehérek jó hangulatban várhatják a találkozót, hiszen zsinórban 2 meccset nyertek, köztük természetesen a múlt heti Újpest elleni derbit. A hazaiaknak azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Puskás elleni őszi találkozó során 3-1-s vereséget szenvedtek. A felcsútiak a múlthéten alulmaradtak, így nyilván éhesek lesznek a 3 pontra, akárcsak Lencse és Tischler a gólokra. A Fradi egy esetleges győzelemmel és a többi eredmény alakulásától függően, akár fel is ugorhat a nemzetközi szereplést érő harmadik helyre.
16:00 órakor rendezik a magyar BL döntőt, legalábbis Éger László így vélekedett a meccsről. Mind a Paksnak, mind az otthon szereplő Mezőkövesdnek roppant fontos lesz a találkozó, hiszen közel állnak a kieső zónához. A vendégek nemcsak, hogy közel, de ténylegesen kieső helyen vannak, ez nem meglepő, hiszen a paksiak a 8. forduló óta képtelenek nyerni, utoljára az MTK ellen győztek. A Mezőkövesd múlthéten, az utolsó helyen álló Kaposvártól kapott ki 1-0-ra. A legutóbbi egymás elleni meccs végeredménye 1-1-s döntetlennel zárult.
Szintén ebben az időpontban játsszák a Videoton – Lombard Pápa összecsapást. A székesfehérváriak zsinórban két vereséget gyűjtöttek be, köztük az előző fordulóban egy kiábrándító 3-1-s vereség a Kecskemét otthonában. A Vidi számára fontos a három pont megszerzése, hiszen a Haladás mellett, a Ferencváros, valamint a Diósgyőr is veszélyezteti 3. helyüket. Pápán jól mennek a dolgok, ugyanis egy 3-s győzelmi szériában vannak, idegenben viszont már nem megy úgy a játék, a legutóbbi 7 vendégszereplésből csupán 2 pontot sikerült begyűjteni.
18:00-kor a Diósgyőr fogadja az utolsó helyen tanyázó Kaposvárt. A most hazai környezetben játszó diósgyőriek talán jobban örülnének, ha idegenben lépnének pályára, hiszen vendégként a 2. legjobb mérleggel rendelkeznek, még otthon csupán a 9. helyen állnak. A DVTK-nak ebben az idényben csupán 3 veresége van, viszont ebből kettőt a 21., illetve a 22. fordulóban szenvedtek el. A Kaposvár talán múlthéten kezdte meg utolsó hajráját, a Mezőkövesd fölött aratott sikerével megszerezte idei második győzelmét. A két csapat legutóbbi találkozóján a Diósgyőr 2-0-ra nyert.

A szombati nap záró mérkőzését az MTK a Debrecennel vívja. Garami József fiainak nem lesz egyszerű dolguk, hiszen az aranyesélyes látogat hozzájuk (8 ponttal vezetik a bajnokságot). Az MTK múlthéten fontos sikert aratott, Pakson 3-1-re győztek, ezzel ideiglenesen elkerülve a kieső zónát, de egy Loki elleni vereséggel ismét visszakerülhetnek oda. Kondás Elemér többször figyelmeztette csapatát, hogy senkit sem szabad lebecsülni, pláne a kiesés ellen küzdő csapatokat, hiszen ezek az együttesek szoktak a legveszélyesebbek lenni.
A hét utolsó napjára két meccs maradt, először a Haladás – Bp. Honvéd kerül megrendezésre. Halmosi Péter a haladasfc.nyugat.hu-nak nyilatkozott az összecsapásról: ’’Nagyon sok külföldi játszik a Honvédban, az afrikai és az olasz vonalat erőltetik. Évről-évre ott vannak a középmezőnyben, de azt gondolom, hogy most valami nem működik náluk. Elég, ha csak az edzőjük legutóbbi nyilatkozatára gondolok. Sok a külföldi, akiknek nincs semmi kötődése a klubhoz, nincs meg a lokálpatriotizmus és rajongás a csapat iránt, ami nálunk megvan. Nem lennék az edzőjük helyében, mert nehéz az ilyet kezelni. Én is játszottam több csapatban külföldön is, ahol sok a különféle nemzetiségű játékos, akiknek nincs kötődése a klubhoz. Igazából csak azért fociznak ott, mert megfizetik őket. Ha nem megy a csapatnak és gondok vannak, akkor az ilyen dolgokat nagyon nehéz helyre tenni. Remélem, hogy a szombati meccsig még nem sikerül nekik, és le tudjuk őket győzni. Nehéz meccs lesz, hiszen azért nem rossz csapat a Honvéd.’’
A 24. fordulót a Győr a Kecskemét ellen zárja. A KTE a 23. fordulóban hatalmas meglepetéssel, 3-1-re legyőzte a 3. helyen álló Videoton. Most sem lesz könnyebb dolguk, ezúttal a 2. helyezett Győr otthonába látogatnak. Az NB1-ben ez a két csapat eddig 5x játszott egymással az ETO Parkban, mind az 5 alkalommal a hazaiak diadalmaskodtak: 2-0, 1-0, 2-1, 4-0, 5-1.
A 24. forduló párosításai:
2014. április 11., péntek
19:00 Pécs – Újpest – tv: Sport 1
PMFC Stadion, vezeti: Iványi Zoltán
2014. április 12., szombat
14:00 Ferencváros – Puskás Akadémia – tv: m1
Puskás Ferenc Stadion, vezeti: Erdős József
2014. április 12., szombat
16:00 Mezőkövesd – Paks – tv: –
Mezőkövesdi SE Sporttelep, vezeti: Farkas Ádám
2014. április 12., szombat
16:00 Videoton – Lombard Pápa – tv: Sport 1
Székesfehérvári Sóstói Stadion, vezeti: Németh Ádám
2014. április 12., szombat
18:00 Diósgyőr – Kaposvár – tv: Sport 1
DVTK Stadion, vezeti: Becseri Dániel
2014. április 12., szombat
20:00 MTK – Debrecen – tv: Sport 1
Hidegkuti Nándor Stadion, vezeti: Vad II István
2014. április 13., vasárnap
16:30 Szombathelyi Haladás – Bp. Honvéd – tv: m1
Szombathelyi Haladás Stadion, vezeti: Andó-Szabó Sándor
2014. április 13., vasárnap
18:30 Győri ETO – Kecskemét – tv: Sport 2
Győri ETO Stadion, vezeti: Solymosi Péter
Pék Márk