Meghosszabbította saját nevelésű védője szerződését a Barcelona – HIVATALOS
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy meghosszabbították védőjük, Eric García szerződését.
A Barcelona védője, Eric García új, öt évre szóló szerződéshosszabbításban állapodott meg, amely 2031-ig köti majd a klubhoz.
Már korábban is arról szóltak a hírek, hogy a 24 éves játékos formájának köszönhetően szerződéshosszabbítást kap, és hogy ezt még az év vége előtt be is jelentik. A Barcelona pénteken hivatalosan is megerősítette a hírt, közölve, hogy megszületett a megállapodás, és García december 11-én, egy külön esemény keretében írja majd alá az új szerződést. A védő előző megállapodása 2026-ban járt volna le.
A Barcelona közleménye így fogalmazott:
„A döntés egy olyan játékosba vetett bizalom jele, aki a La Masiában nevelkedett, és csodálatos példát mutat a fiatalok számára. Teljesítménye, érettsége és elkötelezettsége mind fontos szerepet játszott abban, hogy meghosszabbítsuk a klubbal való kapcsolatát.”
García eddig 135 mérkőzésen lépett pályára a Barcelonában, és ebben a szezonban ő játszotta a legtöbb percet Hansi Flick csapatában a La Ligában, miután a tavalyi szezon bajnokcsapatának is fontos tagja volt. Az idei idényben 20 tétmeccsnél tart, egy góllal és egy gólpasszal, miközben a Barca vezeti a bajnokságot.
A pénteki meccs előtti sajtótájékoztatón Flicket is megkérdezték García hosszabbításáról, és a vezetőedző kiemelte a játékos sokoldalúságát, valamint azt, hogy akár a klub jövőbeli kapitánya is lehet.
„A tavalyi szezon elejétől láttuk a benne rejlő potenciált”
– mondta Flick.
„Voltak sérülései, de profi játékosként mindig a futballra összpontosított. Ha vezető akarsz lenni, ez is számít. Fegyelmezett, törődik a többiekkel. Nem számít, hogy szélsővédőként, középhátvédként játszik vagy a padról száll be. Mindent belead ezért a csapatért, és megérdemli az új szerződését. Jó hír neki, a klubnak és mindenkinek. A jelenlegi szintjén fantasztikus. Jól ismeri ezt a klubot, megérdemli a hosszabbítást. Nagyon fontos az öltözőben. A jövőben akár csapatkapitány is lehet, mindent megtesz a klubért.”
García Frenkie de Jong után a következő, aki hosszú távra elkötelezte magát a Barcelona mellett, miután a holland középpályás októberben 2029-ig írt alá új szerződést.
A védő a 2023–24-es idényt kölcsönben a Gironánál töltötte, és segített a klubnak története első Bajnokok Ligája-indulást érő, negyedik hely megszerzésében. Ezt követően, 2024 nyarán visszatérve be is verekedte magát a Barca keretébe.
García alapvetően középhátvéd, de a 4–3–3-as rendszerben védekező középpályásként is szerepelt, valamint jobbhátvédként is bevetették, miután Jules Kounde megsérült a 2024–25-ös idény hajrájában.
A játékos korábban négy évet töltött a Manchester Citynél, ahol 35 mérkőzésen lépett pályára, és 2020–21-ben Premier League-címet nyert, mielőtt 2021 nyarán ingyen igazolt vissza Barcelonába.
Together we rise. #MadeInLaMasia 🧬 pic.twitter.com/DCkjGf4khJ
— FC Barcelona (@FCBarcelona) December 5, 2025
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)