Serie A: az Inter vetett véget a Como veretlenségi szériájának! – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 14. fordulójában az Inter gárdája a kiváló formában lévő Comót látta vendégül.
Előnybe került az Inter
Korán meg tudta szerezni a vezetést az Inter gárdája a kiváló formában lévő Como ellen. A hazaiak a 11. percben szerezték első góljukat, miután Henrique passzából Lautaro Martinez vette be a kaput, 1-0! Ezen kívül viszont nem hozott sok helyzetet az első játékrész, az Inter ugyanis kiválóan semlegesítette a Como játékát, amit jól mutat, hogy a vendégek mindössze egyszer lőttek kapura ebben a félidőben.
Megszakadt a Como veretlen szériája
A második játékrész első komoly helyzete viszont a Como előtt adódott, az 57. percben Perrone lövését kellett nagy bravúrral védenie Sommernek. Két perccel később még jobban felértékelődött a svájci kapus védése, ekkor ugyanis megduplázta előnyét az Inter, miután egy szögletet Thuram juttatott közvetlen közelről a kapuba, 2-0! A véghajrában a Como mindent megtett annak érdekében, hogy közelebb zárkózzanak, ezt pedig ki tudta használni a hazai csapat. A 80. percben Calhanoglu tizenhatoson kívüli lövése talált utat a kapuba, majd a 86. minutumban Dimarco beadását Carlos Augusto lőtte kapásból a hálóba, beállítva ezzel a 4:0-s végeredményt. Az Inter ezzel a sikerrel a tabella élére ugrott, míg a Como augusztus vége után először kapott ki a bajnokságban.
Inter – Como 4-0 (1-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza Vezette: M. Di Bello
Gólszerzők: Martinez (11.), Thuram (59.), Calhanoglu (80.), Carlos Augusto (86.) ill.-
Sárga lap: Akanji (88.) ill. Perrone (44.), Diego Carlos (45+2.)
Kiállítás: –ill.-
Inter: Sommer – Akanji, Acerbi, Bastoni – Luis Henrique (Carlos Augusto 77.), Barella (Diouf 85.), Calhanoglu, Zielinski (Mkhitaryan 71.), Dimarco – Thuram (Esposito 77.), Martinez (Sucic 85.) Vezetőedző: Cristian Chivu
Como: Butez – Valle, Diego Carlos, Ramon, Posch (Vojvoda 46.) – Perrone (Caqueret 82.), Da Cunha – Rodriguez (Kühn 82.), Paz, Addai (Diao 46.) – Morata (Douvikas 32.) Vezetőedző: Cesc Fabregas
A mérkőzés összefoglalója:
A 14. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Sassuolo – Fiorentina 3-1
Inter – Como 4-0
20:45 Hellas Verona – Atalanta (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
12:30 Cremonese – Lecce (Tv: Match 4)
15:00 Cagliari – AS Roma (Tv: Match 4)
18:00 Lazio – Bologna (Tv: Match 4)
20:45 Napoli – Juventus (Tv: Match 4)
Hétfő:
15:00 Pisa – Parma (Tv: Match 4)
18:00 Udinese – Genoa (Tv: Match 4)
20:45 Torino – AC Milan (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása: