Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Egyik oldalon hatalmas siker, a másikon pedig döbbenetes kudarcként könyvelhető el a gibraltári u19-es és a magyar u18-as válogatott szerdai összecsapása, melyet Pisont István tanítványai mentettek döntetlenre.
Gibraltár U19 – Magyarország U18 2–2 (2–1)
G: Ballantine, Hernández, ill. Szántó, Spandler
Kiállítva: – ill. Lenzsér (77.)
A mérkőzésen két gólos előnyt szereztek az első játékrészben a hazaiak Ballantine és Hernández révén, melyre a szünet előtt nem sokkal Szántó reagált magyar részről. A második játékrész a beszámolók szerint egysíkúra sikeredett, a 77. percben pedig Lenzsér megmozdulása révén tíz emberre fogyatkozott a magyar csapat. A 84. percben aztán sikerült döntetlenre menteni a meccset Spandler lévén, ám ez sok vigaszt nem nyújt.
Mi lesz véled magyar futball, hiszen ezek az ifjú labdarúgók lennének azok, akik hivatottak fellendíteni a labdarúgásunkat. Lehet mondani, hogy csak egy barátságos meccs volt, de ha mindig mindenhez így állunk hozzá…
Őszi Ádám
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…