Országon belül válthat csapatot a magyar válogatott védő – sajtóhír
Török sajtóértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar válogatott hátvédje hamarosan csapatot vált a Süper Ligen belül…
Egybehangzó török lapértesülések szerint a Kasimpasa nem számít többé az általa kölcsönzött Szalai Attila játékjogára, és visszaküldené idő előtt a Hoffenheimhez, azonban könnyen lehet, hogy a Kayserispor máris kölcsönvenné őt a szezon hátralévő részére.
A potenciális új csapata számára a védelem megerősítése az egyik legsürgetőbb feladat, a klubnál gyakorlatilag biztosra vehető egy új középhátvéd érkezése. Szalai neve azért is merült fel, mert jól ismeri a török bajnokságot, hiszen korábban a Fenerbahcében is szerepelt, emellett pedig Bundesliga-tapasztalattal is rendelkezik. A 27 éves védő a Hoffenheimből tért vissza Törökországba kölcsönben, azonban a Kasımpasánál töltött időszaka a vártnál rövidebbre sikeredhet.
Szalai ebben a szezonban 15 török bajnokin lépett pályára, ennek ellenére a hírek szerint az őt kölcsönző klub kevésbé elégedett a játékával.
A napokban a játékos ügynöke egy interjúban határozottan elutasította a labdarúgó távozásáról szóló híreszteléseket, ennek ellenére a török sajtóban további híradások jelentek meg a klubváltásáról és konkrétan a kieső helyen álló Kayserisport is hírbe hozták vele.