Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A Bayern és a német válogatott első számú kapusa Manuel Neuer minden bizonnyal ott lesz a szerdai Real Madrid elleni Bajnokok Ligája elődöntő odavágóján.
A Bayern München és maga a kapus is megerősítette azokat a híreket, hogy ott lesz a szerdai találkozón.
A német válogatott hálóőr a múltheti Borussia Dortmund elleni bajnoki mérkőzésen félidőben le kellett cserélni, mert fájdalmat érzett a vádlijában.
A Kaiserslautern elleni német kupa elődöntőjében Neuer nem állt Guardiola rendelkezésére, de a 28 éves kapus bízik abban, hogy szerdára felépül.
“Úgy érzem jól vagyok” – mondta a klub hivatalos honlapjának. “Reményeim szerint játszhatok szerdán” – tette még hozzá.
A szerdai Kaiserslautern elleni kupa találkozón Neuert helyettesítő, 20 éves Lukas Raeder fog védeni a hétvégi Eintracht Braunschweig elleni Bundesliga mérkőzésen.
Szajevics Patrik
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…