A Ferencváros ismét a DVTK-nak adta kölcsön fiatal játékosát – HIVATALOS
A Ferencváros 2006-os születésű szélsője tavasszal ismét a Diósgyőr színeiben szerepelhet kölcsönben…
A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján közölte, hogy a 2025-2026-os szezon hátralévő részére ismét kölscönvette a Ferencvárostól Varga Zétény játékjogát.
A 19 éves szélső a lábatlani utánpótlás csapatokban kezdte pályafutását, majd tehetségére a FTC játékosmegfigyelői is felfigyeltek. Budapesten járta végig a korosztályokat, a felnőtt futballban az FTC második csapatában debütált, majd 16 évesen és két hónaposan a Bicske – FTC Magyar Kupa-mérkőzésen bemutatkozott a zöld-fehérek első csapatában is.
A következő idényt az NB II-es Soroksárnál töltötte a kooperációs szerződés adta lehetőség keretein belül, a 2024-2025-ös idényben pedig Diósgyőrben szerepelt kölcsönben. Ekkor mutatkozott be az élvonalban, összesen hét bajnokin és két kupamérkőzésen viselte a piros-fehér mezt. Utóbbi sorozatban egy gólt is szerzett Kazincbarcikán. Mindeközben rendszeresen hívták a korosztályos válogatottakba, az U19-es csapat mérkőzéseire pedig már Diósgyőrből utazott el. Az őszi szezont ismét Soroksáron töltötte, most pedig másfél évre kölcsönbe érkezik.
„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem Diósgyőrbe! Sok tapasztalatot szereztem az előző idényben, fejlődtem a DVTK játékosaként, amiért hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben. Ősszel Soroksáron játszottam, de most úgy éreztem, készen állok a visszatérésre. Tapasztaltabb játékos lettem az elmúlt időben, ami hasznomra válik a jövőben. Első számú célkitűzésként szeretném kiharcolni a helyem a kezdőcsapatban, és megmutatni, hogy jó futballista vagyok, amire az előző időszakban nem volt lehetőségem, ami persze rajtam is múlott. Sokat kell edzeni, gólokat lőni, és akkor biztosan sikerülni fog” – mondta el a játékos.
„Nyáron is tárgyaltunk Hajnal Tamással Varga Zétény megtartásáról, de akkor nem sikerült megállapodnunk. Most viszont sikerült megegyezni, és újabb másfél évig Diósgyőrben játszik kölcsönben a fiatal szélső. Szerencsés egybeesés, hogy nagyon régóta, 12 éves korától ismerem, mert amióta Ferencvárosba igazolt rendszeresen játszott Patrik fiam ellen, a korosztályos válogatottakban pedig csapattársak. Ugyanakkor Vladimir Radenković vezetőedző az előző idényben dolgozott vele. Rendkívül gyors, lendületes, erős egy az egy elleni párharcokban, és gólveszélyes. Az erényeit kell még jobban kibontakoztatni, a gyengeségeit pedig fejleszteni, és ehhez a legjobb kezekbe került. Örülök, hogy hosszabb időre tudtuk kölcsönvenni, így nem kell azzal foglalkoznia például most nyáron, hogy adott esetben vissza kell térnie, hanem csak a Diósgyőrre és a teljesítményére tud koncentrálni. Tavasszal sérüléssel bajlódott nálunk Diósgyőrben, ezért kevesebb lehetőséghez jutott, mint amennyit a tehetsége és a tudása indokolt volna, így a soroksári félév akár még hasznára is válhatott. Bízom benne, hogy sokat fog fejlődni, és akkor mindannyian jól járunk ezzel a megállapodással” – tette hozzá Kovács Zoltán sportigazgató.