A Wolves csatárával erősített a Crystal Palace – HIVATALOS
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace csapata bejelentette, hogy megszerezték a Wolves támadóját.
A Crystal Palace hivatalosan is bejelentette Jörgen Strand Larsen szerződtetését a Wolverhampton Wandererstől. A 25 éves norvég támadó négy és fél évre írt alá a Selhurst Parkban, a megállapodás további egy évvel meghosszabbítható.
Angol sajtóértesülések szerint a Wolves vasárnap elfogadta a Palace 43 millió fontos, bónuszokkal együtt akár 48 millió fontra rúgó ajánlatát, így Strand Larsen a londoni klub harmadik januári érkezője lett. Az átigazolás annak ellenére valósult meg, hogy az AC Milan korábban visszalépett Jean-Philippe Mateta megszerzésétől. Úgy tűnt, Strand Larsen érkezése összefügghet Mateta jövőjével, ám az olasz klub a hétfői orvosi vizsgálatokat követően elállt a több mint 30 millió eurós üzlettől, így a Palace végül mindkét fronton mozgástérhez jutott.
Strand Larsen iránt az elmúlt hónapokban több Premier League-klub is érdeklődött. A Nottingham Forest egy szűkített listán tartotta számon, a Leeds United ajánlatot is tett érte, míg a West Ham United decemberben jelezte érdeklődését. A Newcastle United már a tavalyi nyáron is próbálkozott a leigazolásával, de 50 és 55 millió fontos ajánlatait is elutasították.
A norvég csatár a jelenlegi idényben 26 mérkőzésen lépett pályára a Wolves színeiben minden sorozatot figyelembe véve, és hat gólt szerzett, igaz, ezek közül csak egyet a Premier League-ben, ahol csapata a tabella utolsó helyén áll. Strand Larsen 2024 nyarán érkezett kölcsönbe a Wolverhamptonhoz a Celta Vigótól, majd 14 bajnoki gólt szerzett első idényében. Ezt követően a klub 27 millió euróért végleg megszerezte, és 2024 szeptemberében új, öt évre szóló szerződést kötött vele.
A Crystal Palace az új igazolástól támadójátékának megerősítését várja a szezon második felében.
We are delighted to announce the signing of Jørgen Strand Larsen from Wolverhampton Wanderers in a club-record deal ❤️💙
— Crystal Palace F.C. (@CPFC) February 2, 2026
(Borítókép:
Photo by Matt McNulty/Getty Images)