PL: könnyed győzelmet aratott a Burnley ellen a Sunderland! – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 24. fordulójának záró mérkőzését két újonc együttes, a Sunderland és a Burnley vívta egymással.
Magabiztos előnybe került a Sunderland
Korán meg tudta szerezni a vezetést a Sunderland együttese, amely a 9. percben feltörte a Burnley védelmét. Ekkor Diarra tört be a labdával a tizenhatoson belülre, majd kapura lőtt, a lövése pedig Tuanzebén irányt változtatva megoldhatatlan feladatot jelentett Dubravkának, 1-0! A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, akik a félidő középső szakaszában meg tudták duplázni az előnyüket. A 32. percben Mukiele jobbról érkező beadását nem tudták kivágni a védők, a lecsorgót pedig Diarra lőtte a kapu bal oldalába, 2-0! A Burnley támadásban szinte semmiféle veszélyt nem tudott jelenteni, így magabiztos előnnyel mehetett a szünetre a Sunderland.
Még tovább nőtt a különbség
A második félidőben a Burnley megpróbált támadóbban fellépni, de ez helyzetek formájában nem mutatkozott meg. Sőt, a 64. percben a Sunderland közel járt a találkozó végleges lezárásához, Brobbey lövésénél azonban Dubravka bravúrral hárítani tudott. Végül a 72. minutumban megadta a kegyelemdöfést a Burnleynek a Sunderland, miután Talbi 18 méterről a felső léc érintésével védhetetlenül a jobb felsőbe varrta a labdát, 3-0! A véghajrában is a Sunderland állt közelebb az újabb gól megszerzéséhez, de a hálók már nem rezdültek meg, így a „Fekete Macskák” nagyon sima győzelmet arattak a Burnley ellen.
Sunderland – Burnley 3-0 (2-0)
Helyszín: Stadium of Light Vezette: P. Tierney
Gólszerzők: Tuanzebe (9. – öngól), Diarra (32.), Talbi (72.) ill.-
Sárga lap: Hume (67.) ill. Ugochukwu (45.), Dubravka (67.), Anthony (70.), Walker (90+1.)
Kiállítás: –ill.–
Sunderland: Roefs – Mukiele, Ballard, Alderete (O’Nien 86.), Mandava – Sadiki, Diarra (Geertruida 80.) – Hume, Le Fee, Talbi (Mundle 80.) – Brobbey (Isidor 80.) Vezetőedző: Regis Le Bris
Burnley: Dubravka – Humphreys, Esteve, Tuanzebe (Laurent 46.) – Pires, Florentino (Flemming 63.), Ugochukwu, Walker – Anthony (Bruun Larsen 80.), Edwards (Tchaouna 69.) – Foster (Broja 63.) Vezetőedző: Scott Parker
A mérkőzés összefoglalója:
A 24. forduló eredményei:
Szombat:
Brighton – Everton 1-1
Leeds United – Arsenal 0-4
Wolverhampton – Bournemouth 0-2
Chelsea – West Ham United 3-2
Liverpool – Newcastle United 4-1
Vasárnap:
Aston Villa – Brentford 0-1
Manchester United – Fulham 3-2
Nottingham Forest – Crystal Palace 1-1
Tottenham – Manchester City 2-2
Hétfő:
Sunderland – Burnley 3-0
A bajnokság aktuális állása: