Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
José Mourinho ismételten elővette pszichológus énjét és szórakozott egy kicsit a sajtóval, a zsurnalisztákkal, melyek nem a barátai, de sokszor eszközként használja őket az ellenféllel szemben. Számtalan fórumon a futball meggyilkolásról beszélnek, amikor a Chelsea idegenbe megy, a Special One nem így vélekedik ezúttal sem.
“Sikerült frusztrálnunk azt az Atléticót, amely általában ellenfeleit frusztrálja – így nyitotta mondandóját Mourinho a sajtótájékoztatóm és egy gúnyos mosolyt is eleresztett, majd folytatta – Mondtam játékosaimnak, hogy ne veszítsük el hátul a labdát, mert lekontráznak minket, és éppen ezért túl sokáig se tartsuk a labdát az ellenfél kapuja előtt. A végeredmény jól tükrözi a mérkőzést, de Thibaut Courtois-nak egyszer nagyot kellett védenie, Mark Schwarzernek pedig egyszer sem. Taktikusan, fegyelmezetten harcoltunk, és bár az Atlético többet birtokolta a labdát, sokat nem ért vele.” – halkan megjegyeznénk, hogy Schwarzer minimum két hatalmasat védett, nem tudjuk, hogy Mourinho milyen meccset nézett.
“Hogy milyen eredményt akartam itt elérni? Nyerni öt nullára, és a döntőbe jutni… Tudtam, hogy nehéz lesz ez a mérkőzés, nem könnyű itt megúszni vereség nélkül. Megcsináltuk, nem egy nagy eredmény, de lehetővé teszi számunkra, hogy odahaza kiharcoljuk a továbbjutást. Petr Cech számára sajnos véget ért az idény, John Terry sincs jól. “
“Hogy miért nem beszélek spanyolul most? Csakúgy, mint amikor itt dolgoztam, tiszteletben tartom a klubomat. Amikor spanyol klubot vezettem, az Angliából érkező sajtómunkásokkal is spanyolul beszéltem, amikor az Internél voltam, akkor olaszul tartottam a sajtótájékoztatókat. Egyébként is sokat felejtettem már a spanyol nyelvből…” – zárta “humoros” monológját a portugál, aki látszólag jól szórakozott.
Diego Simeone a “Matracosok” vezetőedzője sokkal bölcsebben és komolyabban nyilatkozott – “Kemény összecsapást láthattak, amelyen egyik fél sem került előnybe. Egy góllal nyerhettünk volna, de nem tudtuk megszerezni azt az egy találatot. Intenzív mérkőzés volt, mindkét csapat elszántan harcolt. Az ellenfélnek megvan az az egy előnye, hogy ikszre végzett otthonunkban. Aki nyer Angliában, az jut a fináléba!”
Őszi Ádám
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…