Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
A korábbi FC Bayern München csatár remek formát mutat ebben a szezonban is, nem véletlen, hogy kora ellenére is terveznek vele a következő évekre.
Annak ellenére, hogy 34 esztendős meghatározó tagja a VfL Wolfsburg csapatának Ivica Olic. A horvát futballistát nem véletlenül szemelte ki több angol klub is, Olic azonban a maradás mellett döntött. A korábban a Hamburg és a Bayern München alkalmazásában is álló támadó idén 13 gólig jutott és további ötöt készített elő.
“Hogyha egy olyan meghatározó játékost, mint Ivica Olic több külföldi csapat is leigazolna, de ő karrierje folytatását mégis Wolfsburgban látja, mutatja, hogy az út, amit járunk meggyőzi a játékosokat.” – büszkélkedett Klaus Allofs sportigazgató.
Olic kontraktusa eredetileg a szezon végéig szólt, új papírjai 2016-ig szólnak. A 90-szeres horvát válogatott 2012-óta erősíti a farkasokat, teljesítményére az előző szezonban sem lehetett panasz.
“Nagyon boldog vagyok, hogy immáron minden tiszta a jövőmmel kapcsolatban. A következő szezonban nagy terveink vannak a Bundesligában és Európában is. Öröm, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és a családom is jól érzi itt magát.” – mondta a futballista.
Galeß
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét