Championship: a Swansea szerint kivételeztek Wrexhammel a közvetítésben, panaszt is tesznek ellenük emiatt
Az angol labdarúgó-másodosztályban (Championship) szereplő Swansea City csapata panaszt nyújt be amiatt, hogy véleményük szerint hétvégi bajnoki ellenfelük, a Wrexham különleges bánásmódban részesült a tv-közvetítés során a csapat tulajdonosai miatt.
A Swansea City vezérigazgatója jelezte, hogy a klub panaszt nyújt be az angol EFL felé a Wrexham elleni mérkőzés televíziós közvetítésével kapcsolatban. Tom Gorringe szerint ugyanis a Rob McElhenney és Ryan Reynolds tulajdonában lévő csapatnak „minden alkalommal elsőbbséget biztosítottak” a Sky Sportsnál.
A Championship-mérkőzést a Wrexham 2–0-ra nyerte, de a találkozó különlegességét az adta, hogy a klub társtulajdonosai, McElhenney és Reynolds alternatív kommentárt biztosítottak David Prutton társaságában. A „Live from Wrexham with Rob & Ryan” című műsort a csatorna úttörő jellegű közvetítésként hirdette.
A Swansea vezetője, Gorringe azonban élesen bírálta a közvetítést. Elmondása szerint a mérkőzés felvezetése és maga az adás sem volt kiegyensúlyozott, és a klub úgy érezte, teljesen háttérbe szorult.
„Remélhetőleg a következő közvetítés kiegyensúlyozottabb lesz annál, amit a Wrexham elleni meccsünkön tapasztaltunk”
– fogalmazott. Hozzátette: miközben érthető cél az EFL népszerűségének növelése, azt szerinte „kiegyensúlyozott és pártatlan módon” kellene megtenni. Gorringe szerint a közvetítés során szinte kizárólag a Wrexhamre fókuszáltak: a vendégek és a megszólalók is a hazai klubhoz kötődtek, és még a kommentár promóciójában sem említették a Swansea nevét. Úgy érezte, csapata „utógondolatként” szerepelt csak, miközben a Wrexham minden helyzetben prioritást kapott.
A Sky Sports ugyanakkor visszautasította a kritikákat, és a BBC Walesnek azt nyilatkozta, hogy a közvetítést ők készítették, valamint az adás szerintük kiegyensúlyozott volt. Kiemelték, hogy a Swansea részéről például Ashley Williams szakértőként szerepelt, míg az edzőt, Vitor Matost is megszólaltatták a mérkőzés előtt és után, akárcsak a Wrexham menedzserét, Phil Parkinsont.
A Swansea a jövő héten hivatalosan is egyeztet az EFL-lel az ügyben.
(Borítókép: Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)