Serie A: Fagioli góljával kiesési rangadót nyert idegenben a Fiorentina – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 31. fordulójának szombati játéknapján egy kiesési rangadót rendeztek, a kilátástalan helyzetben lévő Verona otthonába látogatott a Fiorentina.
Nem született gól az első félidőben
A Fiorentina már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, de Fagioli jó helyzetből csak a felső lécet találta el. A következő nagy lehetőségre a 32. percig kellett várni, akkor a Verona támadója, Orban vette célba a firenzeiek kapuját, azonban De Gea bravúrral hárítani tudott. A hazaiaknak ezen kívül még több kaput eltaláló lövése is volt, egyértelműen mindent feltettek egy lapra és támadtak erejük teljéből, de gólt nem sikerült szerezni, míg a vendégek nagyon gyenge játékkal rukkoltak elő, így a szünetre 0-0-val mentek a csapatok.
Fagioli gólja döntött
A második játékrészben is a Verona volt az aktívabb, de nagy lehetőségig ezúttal sem igazán jutottak el, míg a Fiorentina a 82. percben az első kaput eltaláló lövéséből megszerezte a vezetést. A jobb oldalon Harrison elé pattant vissza szerencsésen a labda, az angol támadó lekészítette lövőre Fagiolinak, aki 15 méterről a jobb alsóba lőtt a kapufa segítségével, 0-1! Pár perccel később mindkét oldalról kiállított egy-egy játékos Guida játékvezető, ami a találkozó utolsó említésre méltó eseménye volt, így Fagioli gólja nagyon fontos három pontot ért a firenzeieknek.
Verona – Fiorentina 0-1 (0-0)
Helyszín: Stadio Marcantonio Bentegodi, Vezette: M. Guida
Gólszerző: Fagioli (82.)
Sárga lap: Gagliardini (17.), Nelsson (79.), Belghali (88.) ill. Fagioli (84.)
Kiállítás: Suslov (86.) ill. Gudmundsson (86.)
Verona: Montipo – Nelsson (Mosquera 90.), Edmundsson, Frese – Oyegoke (Bradaric 76.), Akpa Akpro, Gagliardini, Bernede (Al Musrati 76.), Belghali – Bowie, Orban (Sarr 67.). Vezetőedző: Paolo Sammarco
Fiorentina: De Gea – Comuzzo (Kospo 90.), Pongracic, Ranieri, Gosens (Balbo 76.) – Fabbian (Piccoli 59.), Fagioli (Brescianini 90.), Ndour – Harrison, Kean (Fazzini 76.), Gudmundsson. Vezetőedző: Paolo Vanoli
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:
Szombat:
Sassuolo – Cagliari 2-1
Verona – Fiorentina 0-1
20:45 Lazio – Parma (Tv: Match 4)
Vasárnap:
15:00 Cremonese – Bologna
18:00 Pisa – Torino
20:45 Inter – AS Roma (Tv: Match 4)
Hétfő:
12:30 Udinese – Como
15:00 Lecce – Atalanta
18:00 Juventus – Genoa
20:45 Napoli – AC Milan
A bajnokság állása:
Borítókép: (Emmanuele Ciancaglini/Getty Images)