PL: magabiztos győzelemmel biztosította be az ötödik helyét a Liverpool a Fulham ellen – videóval
A Liverpool magabiztos játékkal, már az első félidőben eldöntötte a Fulham elleni mérkőzést, és megérdemelt 2–0-s győzelmet aratott az Anfielden az angol labdarúgóbajnokság (Premier League) 32. fordulójában, ami ideális felkészülést jelent a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-visszavágó előtt.
A találkozó elején a hazaiak igyekeztek gyorsan kontroll alá vonni a játékot, de a Fulham szervezett védekezéssel állta a sarat. Mohamed Szalah már a 13. percben komoly helyzetbe került, ám Leno bravúrral hárított. A Liverpool fokozatosan növelte a nyomást, miközben a vendégek is jelezték, hogy kontrákból veszélyesek lehetnek. A 36. percben aztán megtört a jég: Ngumoha villant meg, látványos egyéni akció végén a hosszú alsó sarokba tekert, megszerezve a vezetést a vörösöknek (1-0). Nem kellett sokat várni az újabb találatra sem, a 40. percben Szalah duplázta meg az előnyt egy hasonlóan pontos tekeréssel, így a Liverpool kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre (2-0).
A második félidőben a Fulham próbált visszajönni a meccsbe. Bár Lukic révén gyorsan betaláltak volna, a gólt les miatt érvénytelenítették. Ezt követően több veszélyes helyzetük is akadt: Muniz fejese és Jiménez lövése is közel járt a gólhoz, de Mamardasvili magabiztosan őrizte kapuját. A Liverpool ugyan visszavett a tempóból, de kontroll alatt tartotta a mérkőzést. Szoboszlai különösen hasznos volt: nemcsak támadásban vállalt szerepet, hanem kulcspillanatban mentett a védelemben is, amikor Smith Rowe elől tisztázott. A hajrában a hazaiak akár növelhették volna az előnyt, de Mac Allister és Szalah próbálkozásai kimaradtak. Összességében a Liverpool érett, taktikus játékkal gyűjtötte be a három pontot, és önbizalommal várhatja a következő, jóval nagyobb téttel bíró nemzetközi megmérettetést.
Liverpool – Fulham 2-0 (2-0)
Helyszín: Anfield (Liverpool) Vezette: Anthony Taylor
Gólszerzők: Ngumoha (36.) Szalah (40.) ill. –
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
Liverpool: Mamardasvili – Frimpong (Gomez, 69.), Konaté, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Jones (Gravenberch, 46.) – Szalah (Nyoni, 90.), Wirtz (Isak, 68.), Ngumoha (Mac Allister, 69.) – Gakpo. Vezetőedző: Arne Slot
Fulham: Leno – Castagne, Andersen, Bassey, Robinson (Sessegnon, 69.) – Iwobi, Berge – Wilson (Chukwueze, 80.), King (Smith Rowe, 46.), Bobb (Lukics, 46.) – Muniz (Jiménez, 80.). Vezetőedző: Marco Silva
A 32. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
West Ham – Wolves 4-0
Szombat:
Arsenal – Bournemouth 1-2
Brentford – Everton 2-2
Burnley – Brighton 0-2
Liverpool – Fulham 2-0
Vasárnap:
15:00 Crystal Palace – Newcastle
15:00 Nottingham Forest – Aston Villa
15:00 Sunderland – Tottenham (Tv: Spíler 1)
17:30 Chelsea – Manchester City (Tv: Match 4)
Hétfő:
21:00 Manchester United – Leeds United (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
(Borítókép: Photo by Carl Recine/Getty Images)
(Videós összefoglaló: Spíler Tv)