NB II: újabb vereséget szenvedett a Honvéd, növelte előnyét a Vasas az élen – KÖRKÉP
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 25. fordulójának mérkőzéseit a szombati napon bonyolították le…
A listavezető Vasas újabb győzelemmel stabilizálta vezető helyét, miután az angyalföldiek 4-0-ra nyertek a Szentlőrinc vendégeként. Ezzel szemben a korábbi éllovas Budapest Honvéd az egymást követő második meccsét is elvesztette, ezúttal óriási meglepetésre odahaza kapitulált a Kozármisleny ellen. A harmadik-negyedik helyen azonos pontszámmal álló Kecskemét és Mezőkövesd Zsóry is megnyerte az aktuális meccsét, előbbi odahaza, utóbbi idegenben nyert. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is fej fej mellett állnak, a Vasas 13, a Honvéd 9 ponttal előzi meg őket a feljutásért folyó csatározásban. A mezőny első felében még a Karcag idegenben verte a Csákvárt, míg a hatodik helyen álló Videoton négy fordulón belül már a harmadik döntetlenjét játszotta. A Honvéd elleni értékes skalppal a mislenyiek a hetedik helyet birtokolják. Egymást követő második sikerével a Tiszakécske biztos távolságba került a kiesőzónától. Az alsóházban a BVSC-Zugló és a Szeged egymással ikszelt, a Soroksár szintén egy pontot szerzett, a többiek kivétel nélkül kikaptak. A vonal alatt ezzel továbbra is a Budafok és a Szentlőrinc helyezkedik el.
A 25. forduló eredményei
Budafok – Mezőkövesd Zsóry 0-2
BVSC-Zugló – Szeged 1-1
Szentlőrinc – Vasas 0-4
Ajka – Tiszakécske 1-4
Csákvár – Karcag 1-2
Kecskemét – Békéscsaba 2-0
Videoton – Soroksár 1-1
Budapest Honvéd – Kozármisleny 1-2
A bajnokság aktuális állása