Serie A: odahaza ikszelt a Fiorentina, így már szinte biztosan bennmarad az élvonalban – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójának a vasárnapi játéknapját a Fiorentina és a Sassuolo mérkőzése nyitotta.
Nem született gól az első félidőben
A mérkőzés első komoly lehetősége a Sassuolo előtt adódott a 11. percben, Garcia kínálta meg De Geát egy lövéssel, azonban a rutinos hálóőr bravúrral védeni tudott. A 20. percben a Fiorentinának is megvolt az első helyzete, Gudmundsson lőhetett közelről, de Turati szögletre tudta ütni a labdát. A 32. percben is a hazaiak szerezhették volna meg a vezetést, de Solomon egy kipattanót jó helyről centikkel mellé lőtt. A 41. percben újabb Viola helyzeteket lehetett feljegyezni, de előbb Dodo lövését Turati védte, majd Harrison ismétlésből mellé lőtt.
Hiába a rengeteg próbálkozás hazai részről, nem esett gól
A második félidőben szép számmal próbálkoztak a csapatok, főleg a firenzeiek, akik szám szerint tizenegy alkalommal is célba vették a vendég kaput, amiból 4 el is találta azt. Azonban ezen lövések egyike sem adta fel komolyabban a leckét Turatinak, a legnagyobb helyzete Gudmundsonnak volt hazai részről, de a Sassuolo hálóőre azt is hatástalanította. A vendégek támadója, Pinamonti járt a legközelebb a gólhoz az 59. percben, de csak a jobb kapufát találta el. A mérkőzés ennek következtében 0-0-val zárult.
Fiorentina – Sassuolo 0-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Artemio Franchi, Vezette: L. Marinelli
Gól: –
Sárga lap: Ranieri (30.), Mandragora (57.) ill. Lauriente (81.)
Kiállítás: – ill. –
Fiorentina: De Gea – Dodo, Rugani, Ranieri, Balbo (Comuzzo 75.) – Mandragora (Fabbian 67.), Fagioli, Ndour – Harrison (Fazzini 66.), Gudmundsson, Solomon. Vezetőedző: Paolo Vanoli
Sassuolo: Turati – Walukiewicz, Idzes, Muharemovic, Garcia – Kone (Fadera 74.), Matic (Vranckx 88.), Thorstvedt – Volpato (Lipani 65.), Pinamonti (Nzola 74.), Lauirente (Moro 88.). Vezetőedző: Fabio Grosso
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 34. forduló eddigi eredménye és további programja:
Péntek:
Napoli – Cremonese 4-0
Szombat:
Parma – Pisa 1-0
Bologna – AS Roma 0-2
Verona – Lecce 0-0
Vasárnap:
Fiorentina – Sassuolo 0-0
15:00 Genoa – Como (Tv: Match 4)
18:00 Torino – Inter (Tv: Match 4)
20:45 AC Milan – Juventus (Tv: Match 4)
Hétfő:
18:30 Cagliari – Atalanta
20:45 Lazio – Udinese
A bajnokság állása:
Borítókép: (Andrea Martini/NurPhoto via Getty Images)