Kompany: „hazai pályán még ennél is veszélyesebbek leszünk”
A Bayern München vezetőedzője szerint még közel sem lefutott ez a párharc, és a hazai közönség támogatásával bármi előfordulhat a visszavágón.
„Amikor két csapat ilyen elképzeléssel vág neki egy mérkőzésnek, akkor pontosan ez történhet. Már volt egy olyan érzésem, hogy egy ilyen meccs benne van a pakliban. Nyilván, amikor idegenben öt gólt kapsz, általában eldől az elődöntő. De mi négyet szereztünk, és lőhettünk volna még egyet, kettőt, akár hármat is. Most már tudjuk: a visszavágót hazai pályán játsszuk, és nyernünk kell. Ezt gyakran megtesszük otthon, és a szurkolóink támogatásával a hit mindenképpen megvan.
Összességében végig azt éreztük, hogy veszélyesek lehetünk. Sokszor gyorsan az ellenfél kapuja elé jutottunk egy kis labdabirtoklással. Ugyanakkor sebezhetőek voltunk a kontrákkal szemben, amit a második félidőben nem védekeztünk le elég jól. Ennek ellenére négy gólt szerezni Párizsban azt mutatja, hogy képesek vagyunk gólt lőni. És ezt hazai pályán is meg fogjuk mutatni.
Most van egy hetünk arra, hogy dolgozzunk azon, amiben javulnunk kell. A hit százszázalékos, ahogy az érzés is. Szükségünk van a szurkolóinkra és a támogatásukra, ugyanazzal a szenvedéllyel, mint amit a Madrid elleni meccsen tapasztaltunk.”