Olaszország: Daniele De Rossi csapata ünnepelhetett!
Miközben a korábbi világbajnok középpályás az olasz élvonalbeli (Serie A) Genoát stabil csapattá építette, a háttérben is szép sikereket ér el.
Daniele De Rossi ugyanis tulajdonosa gyermekkora klubjának, az Ostiamare együttesének. A római kis-csapat komoly sikert ért el, hiszen 35 év után visszajutott az olasz harmadosztályba (Serie C).
Mindezt tette De Rossi hathatós közreműködésével. A római legenda ugyanis amikor megvásárolta a klubot, egyben meg is mentette a csődtől. Továbbá, A La Gazzetta dello Sport beszámolói szerint az elmúlt években De Rossi komoly pénzeket költött a klub stabilizálására. Ennek eredményeként felújították az edzőpályákat, a stadiont, költöttek az utánpótlásra.
Az Ostiamare az elmúlt nyáron 21 (!) új játékossal vágott neki a szezonnak, mindössze 22,5 éves átlagéletkorral.
A sikert De Rossi egyébként a következőképpen kommentálta: „Szeretnénk mi lennek Róma harmadik számú klubja, az AS Roma és a Lazio után!”.
Az első lépéseket már megtették De Rossiék a cél érdekében (…)
(Borítókép: Photo by Simone Arveda/Getty Images)