MLS: hiába vezetett három góllal, kikapott legnagyobb ellenfelétől az Inter Miami – videóval
Az MLS szombati játéknapján a címvédő Inter Miami az állami rivális Orlando City SC-t látta vendégül…
Az Inter Miami az első félidőben már 3-0-ra is vezetett, mégis 4-3-ra elveszítette az Orlando City SC elleni floridai rangadót.
A házigazda számára nagyszerűen indult a mérkőzés, hiszen már a negyedik percben megszerezte a vezetést, Segovia a tizenhatos bal sarkáról adott középre, Ian Fray pedig a kapu előteréből a hálóba fejelt. Ezt követően is lendületben maradtak a rózsaszín mezesek és további ígéretes akciókat alakítottak ki, Crépeau védései tartották meccsben az Orlando Cityt. A 25. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult: egy kontra végén Messi bejátszásából Telasco Segovia volt eredményes közelről. Újabb tíz perccel később Lionel Messi maga is betalált a tizenhatoson kívülről egy átlövéssel. Ezzel az Inter Miami a 34. minutumban már 3-0-ra vezetett. Kisvártatva az addig nem sok életjelet adó vendégek szépíteni tudtak, amikor Martín Ojeda fordulásból lőtt a tizenhatoson kívülről St. Clair kapujába. Az első félidő végén 3-1-re vezetett az Inter Miami.
A szünet utáni folytatásban az Orlando City egyre bátrabban játszott és többször helyzetbe került, melyek azonban egy jó ideig rendre kimaradtak. Már túl voltunk a második etap felénél, amikor Martín Ojeda egy újabb átlövésből egyetlen gólra felzárkóztatta csapatát 3-2-re. A vendégek tovább rohamoztak immár közvetlenül az egyenlítésért, és az utolsó negyedórán belül büntetőhöz jutottak, melyet Martín Ojeda értékesített, így a mesterhármasával kiegyenlítette a találkozó állását. A hajrában mindkét csapatnak lett volna lehetősége a győztes gól megszerzésére, végül a hosszabbítás perceiben Tyrese Spicer egy kiugrás végén vitte be a vendégek negyedik gólját, akik így 0-3-ról fordítva arattak 4-3-as sikert az állami vetélytárs otthonában.
A címvédő Inter Miami továbbra is nyeretlen az új stadionjában: három hazai döntetlen után most először kikapott, így csak harmadik a Keleti Konferenciában, míg az Orlando City a győzelme ellenére az alsóházban szerénykedik.
Inter Miami – Orlando City SC 3-4 (3-1)
Gólszerzők: Fray (4.), Segovia (25.), Messi (34.), ill. Ojeda (39., 68., 78. – a harmadikat büntetőből), Spicer (90+3.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Leonardo Fernandez/MLS via Getty Images)