Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Debrecen hazai pályán fogadja a fehérorosz BATE Borisovot, amely két éve a harmadik körben búcsúztatta a magyar csapatot. Ezúttal sem könnyű dolgunk, ugyanis a BATE remek formában van a bajnokságban, ráadásul remekül termelik a gólokat.
A BATE Borisov már 18 bajnoki mérkőzést lejátszott, jelenleg a második helyen állnak a bajnokságban, de csak 3 pontra vannak az elsőtől. A gólarányuk is remek, 18 meccsen 38 gólt rúgtak és csupán 10-et kaptak, ráadásul a góllövőlista első két helyén is az ő játékosaik állnak (Krivets 9, Rodionov 8 gólos).
Így vélekedett a mérkőzésről Aljakszandr Jermakovics vezetőedző: ’’Jól emlékszünk a két évvel ezelőtti párharcra, és a kiváló hangulatra. Most is erre számítok. Ellenfelünk keretének nagy része együtt maradt, így egységes csapat. Szép az új stadion, reméljük, a szurkolók megtöltik a lelátókat, és akkor csodálatos hangulatban játszhatunk. Optimistán várjuk a mérkőzést, úgy készülünk, hogy mindenképpen továbbjussunk ebből a párharcból. Tudjuk, hogy küzdelmes meccs vár ránk, erre maximálisan felkészültünk. Mindent összeszedtünk, amit tudni akartunk a Debrecenről, így nem érhet bennünket meglepetés az ellenfél játékát illetően. Nagyon komolyan vesszük a meccset, szomorúak lennénk, ha nem jutnánk tovább, mert nagy reményeket táplálunk eziránt. A két évvel ezelőttihez képest a mostani csapatunk egységesebb, tapasztaltabb, és ezt igyekszünk hasznosítani.’’
A fehérorosz bajnokságot 10x nyerték meg, 2006 óta zsinórban 8-at, a BL csoportkörben eddig háromszor szerepeltek, legutóbb 2 éve, ahol a harmadik körben pont a Debrecent ejtették 3-1-s összesítéssel.
Íme a videó a visszavágóról, amivel kiesett a Debrecen:
A Debrecen nincs igazán játékban, ráadásul a nyitómeccsen 1-1-s döntetlent játszott az újonc Nyíregyháza otthonában. A Loki a 2009-2010-s BL selejtezőben egészen a csoportkörig meneteltek, ahol a Liverpool, Lyon, Fiorentina csoportban 0 ponttal végeztek az utolsó helyen, majd egy évvel később az EL csoportkörben szintén az utolsó helyen végeztek, de ezúttal sikerült 3 pontot gyűjteniük.
Kondás Elemér nyilatkozata a párharcról: ’’Láttuk a BATE Skanderbeu elleni párharcát és egy bajnokiját. Az albánok ellen jól kontráztak. Fehéroroszágban és a visszavágón is megvoltak a helyzeteik. Miután a Skenderbeu otthonában vezetést szereztek, az albánok jobban kitámadtak, így a fehéroroszok tudtak kontrázni, de a hazaiaknak is megvoltak a lehetőségeik. A BATE mindkét meccsen szervezetten futballozott, látszott, hogy egységes gárda. A két évvel ezelőtti csapathoz képest változott a keretünk, de a magja megmaradt, és ugyanazt a masszív játékot játsszák, mint akkor. Sokat elmond, hogy a góllövőlista első három helyezettje ebben a csapatban játszik. Semmiképpen sem azzal kell foglalkoznunk, hogy visszavágjunk. Az más meccs volt és más csapat itt is ott is. Nekünk arra kell törekednünk, hogy minél jobban szerepeljünk, gólt, gólokat rúgjunk, és lehetőleg ne kapjunk. Fontos lesz a helyzetkihasználás, ehhez nyugodtabban kell megoldanunk a kapu előtti szituációkat.”
A találkozót 20:30-tól az M2 közvetíti.
Pék Márk
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…